Війна

„Ukránoknak tartjuk magunkat.” Hogyan szerveztek a harkivi romák nyári tábort a gyerekeknek Ungváron

9 február 2023 27

ukencsrosk

21 évesen, Igor Antonenko – a roma fiatalság vezetője, bokszoló, önkéntes.

A tejes körű invázió kezdetekor, a családjával együtt kénytelen volt Ungvárra jönni. Itt sem üldögélt hasztalan. A barátival együtt sporttábort szerevzett a gyerekeknek, az Unicef égisze alatt. Jelenleg egy roma vallási közösség fejlesztésén munkálkodik, a németországi Kölnben.

Beszélgetésünkor, szót ejtünk az elhivatottságról, a szolgálatról és a szeretetről, amelyek nem engedik, hogy elvesszen a Győzelembe vetett hit

Ihor Tabir K

„Nálunk nincs megkülönböztetés, roma vagy ukrán. Bennünk, minden szervesen egybe van kötve”

Igor, Luhanszk megyéből származik. Amikor 2014-ben elérte őket a háború, a családjával együtt kénytelen volt Harkivba menni. Hosszú ideig átlagos ukrán tinédzser volt – egy felsőfokú tanintézményben tanult, komolyan magával ragadta a boksz. Több ízben is győzedelmeskedett megyei és összukrajnai bokszversenyeken is. Sportmesteri címre kapott jelőlést, a jövőben pedig ezen az úton szeretne tovább menni, fejlődni.

„Gyerekkoromban szégyeltem azt mondani, hogy roma vagyok. Teljes mértékben belemélyedtem a sport világába, szándékosan távolodva roma gyökereimtől, más célokat és irányokat választva magamnak.

Amikor azonban felnőtté kezdtem válni, gondolkodni kezdtem a családról, a jövőmről, elgondolkodtam azon is, ki is vagyok én?.

Gyakrabban kerestem az engem körülvevő romák társaságát.érdeklődtem a kultúránkról – táncunkról, giátarozással egybe kötött éneklésről. Élvezni kezdtem ezeket, és éreztem, hogy nagyon közel állnak a lelkemhez.

Érteni kezdtem azt, hogy romának lenni, az előnyeim közé is tartozhat. De én is, illetve a barátaim is ukránonak érezzük magunkat. Nálunk nincs megkülönböztetés, roma vagy ukrán. Bennünk, minden szervesen egybe van kötve.”

A roma kultúra felfedézése után, Igor úgy döntött, hogy segít ebben a többi, őt körülvevő  romának is. Testvérével Elvira Antonenkóval, illetve barátájával Radion Hrisztovval, az Unicef által indított „Upshift” proekt résztvevői lettek. Célja az volt, hogy bemutassa a romáknak kultúrájukat, a zene, tánc és nyelv segítségével. Saját futballcsapatot is létrehoztak.

„Csapatunk célja – minden roma tudtára adni, hogy van mire büszkének lennünk, van miért egyesülnünk.”

„Nem titok, hogy a roma kultúrához való hozzáállás előítéleteken alapszik. Sokan közülünk, épp e miatt nem akarnak ezzel fogalalkozni, hogy ne alakuljanak ki kellemetlenségek. Ezért egy teljes nép kultúrájának sajátosságai vesznek el. Mi azonban bemutattuk, hogy mindez, igenis menő és értékelendő.”

Mindezek mellett, Igor, közösségük egyik lelki vezére is. Meggyőződése, hogy a kereszténység is egységük alapját képezi. A 2022-es karácsonyi mise alkalmával bemutatták proektjük erdeményeit.

A proekt olyannyira érdekes és sikeres volt, hogy egy roma iskola létrehozásában is gondolkodtak, amelyiknek ilyen kultúrális irányvonala lesz. Már meg is alapozták együttműködésüket a Tavrijai Keresztény Főiskolával Herszonban. Tanulmányaik befejeztével a tanulók oktatási elismervényt kaptak volna, illetve jogot a szakközépiskolai és egyetemi tanulmányaik megkezdésére.

„Nagyon jól láttuk az irányt, amely felé haladnunk kell. Ez áttörést jelentett, éreztük, hogy sok mindent megtehetünk. A háború azonban sokak terveit rombolta le, köztük a mieinket is.”

Ihor Church J

„4 napig utaztunk. Egyszerű emberek engedtek be bennünket házaikba, hogy eltöltsünk egy-két éjszakát. Ez még jobban megerősítette bennünk a tudatot, hogy egy nép vagyunk.”

„A történet kezdete mindenkinél hasonló. Reggel, robbanások, pánik… Számomra ez nem volt új, de sokkal nehezebben tudtam elfogadni a történéseket. A 2014-es emlékeim visszatértek: az, ahogyan bombázták a negyedet Luhanszkban, ahol laktam, ahogyan emberek haltak meg, vagy épp röpködtek a robbanószerek. Egyszer már megéltem mindezt. Amikor újra hallottam ezeket a hangokat, elsőként az a gondolat villant át a fejemben, hogy „Nem lehet igaz, hogy újra???!!!”.

Igor mindenkit felhívott a közösségből, ami több száz embert jelentett. Néhány pincékben leélt nap után, megértették, hogy itt az idő, hogy elmenjenek. Barátja tanácsát megfogadva, Ungvár felé vették az irányt.

„Több száz főt számláló közösségünk van. Mindenkit ki kellett menekíteni. Vállaltuk azt a felelősséget, hogy elsőként indulunk el, utat törünk, helyet keresünk, hogy mindenki jöhessen utánunk. ”

„4 napig utaztunk. Egyszerű emberek engedtek be bennünket házaikba, hogy eltötsünk egykét éjszakát. Ez még jobban megerősítette bennünk a tudatot, hogy egy nép vagyunk.”

Ungváron befogadta őket a templom, János atya.

„Azok, akik már korábban elementek, rá bízták házaik kulcsait. Ő pedig, egyszerűen azoknak továbbította, akik épp megérkeztek.”

Náhány nap múlva, más családok Unvgvárra érkezését is sikerült megoldanunk.

„Problémák adódtak az üzemanyaggal, a logisztikával és a kapcsolattartási módokkal is. Olyan is megtörtént, hogy 3-4 gyerekes családok tíz kilométert is gyalogoltak, egy-egy gyülekező ponthoz, ugyanis lehetetlen volt taxit vagy más szeméylszállító eszközt találni. Lövések közepette, kockáztatva a szeretteik és saját maguk életét egyaránt.”

Már Ungváron, a harkiviak folytatták szolgálattevő tevékenységüket, ami akkoriban , Igor szerint, sokat segített nekik.

„Nagyon rossz volt a mentális állapotunk. Több mint egy hónapon át semmit sem voltunk képesek csinálni, a stressz miatt, amelyet az átélt dolgok váltottak ki belőlünk.

Itt ismerkedtünk meg Horváth Aladárral(szerk.- ifjúsági roma vezető Ungváron). Jobban megismertük egymást, folymatosan mondogatta nekünk:”Látom, hogy nehéz nektek,gyűljünk össze, beszélgessünk, találjuk ki, mit lehetne tenni.” Nagyon sok ötlete volt, sok mindent ajánlott nekünk, hálával tartozom neki a kitartásáért.

Így kezdődött a munkánk, az Ungvári ifjúsági integrációs központban. A közös munka nagy segítség volt abban, hogy magunkhoz tudjunk térni.

„A gyerekek azt mondták, hogy korábban szeretnének aludni menni, hogy minél korábban felkeljenek reggel, és ismét mehessenek a táborba.”

Júliusban az Unicef, meghirdette az Upshift proekt második szakaszának kezdetét. Igor barátaival és mentoraikkal – Vasziliszával és Szamirával- való egyeztetés után,a gyerekek számára szervezett sporttábor ötletét vetették fel.

Teljes mértékben tisztában voltunk proektünk fontosságával, illetve mottójával, „A gyerekeknek szükségük gyerekkorra”.

A gyerekeknek nagyon nehéz megélni a háború fájdalmait, láttam a néma félelmet a szemeikben. Az az eléd táruló kép, ahol kisírt szemű gyerekeket látsz, akik az anya és apa szavakon kívül, nem sok minden mást tudnak mondani…. A szülők viszont, maguk is tanácstalanok. Nem tudják mit és hogyan cselekedjenek. Ezekben a pillanatokban értettük meg, hogy cselekednünk kell.

– Voltak nehézségeink, mint például a finanszírozás késlekedése. A felkészüléshez – az étkeztetés megszervezésétől az eszközök beszerzéséig – mindössze 3 nap állt rendelkezésünkre. Akkor az egész várost megmozgattuk, oly módon, hogy addig nem ismertük nagyon jól.

A háronapos „Kamilla” tábort, több mint 50 gyerek látogatta meg augusztus végén. Mindez, 10 szervező hozzájárulásának köszönhető.

Ihor Tabir Kj

 

Hogy őszinte legyek, a gyerekek Ungváron különlegesek, különböznek a harkiviaktól az oktatás, nevelés, viselkedés terén. Előre láttuk, hogy a gyerekek szófogadatlanok lesznek, káromkodhatnak, és nem helyesen viselkednek majd.

Az első nap annyira nehéz volt, hogy már meg is bántam ezt a vállalásomat és feltettem magamnak a kérdést, „Hová kerültem?”.  De közös erőfeszítéseinknek és imáinknak köszönhetően, minden sikerült. Fociztunk, röplabdáztunk és még bokszórák is voltak. A gyerekeknek lehetőségük volt játszani 3 napon át, gondtalanul.

A harmadik napon, amikor tartottunk egy kis búcsúbeszédet, egytől egyig mindenki sírni kezdett, átölelve bennünket, senki sem akart minket elengedni. Melegséget éreztem a szívemben! Egyáltalán nem számítottam tőlük ilyen reakcióra. Ez nem csak egy proekt volt, hanem valami olyasmi, amit szeretetből csináltunk. Ezt mindenki érezte, a gyerekek és szervezők egyaránt.

Ihor Tabir F

Volt egy sokatmondó helyzet. Minden reggel 8 órára terveztük a gyülekezőt és azon izgultunk, hogy eljönnek-e másnap a gyerekek. Kicsit korábban érkezve, 7 óra környékén meglepődve tapasztaltam, hogy a gyerekek már ott vannak és várnak! Csodálkozva kérdeztem tőlük, hogy miért vannak itt olyan korán, azt váalszolták, hogy „azt hittük, 7 órára kellett jönnünk”. Ez nagyon megható volt.

Olyat is mondtak, hogy korábban szeretnének elaludni, hogy így korán keljenek fel, és minél előbb a táborban legyenek. Ez motivációt, reményt adott nekünk, illetve rávilágított arra, hogy amit teszünk nem hiábavaló.

Szemmel látható, hogy a gyerekek el tudták feledni a háború szörnyűségeit, el tudtak határolódni a fájdalmaktól. Gyerekek, olyan gyerekekké válhattak, mint hasonló korú társaik más országokban. A célunkat élertük.

Ihor Tabir G

Olyan közeget alkotunk, ahol a romák beszélgetni tudnak egymással, és könnyebb mindezeket átélni

Néhány Kárpátalján eltöltött hónap után, Igor és családja Németországba utazott. Elmondása szerint, ennek több oka is volt: ilyen például a munkakeresés vagy a vallási missziójának folytatása.

„Külföldön sok olyan roma volt, aki kiutazott, de nem tudott beilleszkedni az új helyre. Köszönetet mondunk Németországnak, hogy megadta azt, ami fontos volt az életükhöz – lakás, szociális ellátás. Ám a közeg hiányzik nekik. Nincs senki, akivel beszélgetni tudnának, a nyelvi nehézségek miatt.

Németországban is vannak előítéletek, miszerint a romák, azok romák a szó legrosszabb értelmében.  Nem mindenki beszélgetett velük igazán nagy kedvvel.

Megértettük, hogy templomunk és hitünk megőrzése érdekében, oda kell mennünk, ahol erre a legnagyobb szükség van.

Amikor először érkeztünk abba a kerületbe, ahol a templom is található, sok romával találkoztunk, akik Mikolajivból és Ukrajna más szegleteiből érkeztek. Amikor elmondtam nekik, hogy itt hamarosan templomi alkalmak kerülnek majd megrendezésre, nagyon sok kedves visszajelzést kaptam. A telefonszám és cím után érdeklődtek.

Ki szeretném emelni, hogy templomunk Harkivban és Ungváron, nem zárt. Általában csak romák keresik fel, demásokat is szívesen látunk.

Ihor Church Fd

Mindezek mellett, Igor, aktívan önkénteskedik is, humanitárius segélyek Ukrajnába való szállításában segédkezik.

„Nem úgy állunk a helyzethez, hogy mivel mi már kiutaztunk, minden probléma ezzel megoldódott, és élhetünk saját kényünk-kedvünk szerint. Ukránoknak tartjuk magunkat, az Ukrajnáért érzett fájdalom megmarad. Családjaink 5-6 nemzedéke él itt. Ez a mi országunk!”

Ezalatt az idő alatt, a kultúráink nagyban összefonódtak. Nagyon sok ukrán ének született, roma motívumokkal. A romák olyanok, mint a fűszer, a zamatos ukrán borcs leveshez.

Őszintén megvallva, külföldön tartózkodva, sokszor szemrehányóan kérdezed magadtól, hogy „Miért jöttünk ide?”. Aztán, amikor látod magad körül ezeket az embereket, akiknek segítségre van szükségük, rádöbbensz, hogy itt kell lenned.

Igen, itt az élt-halál kérdése megoldott, de a kérdés az, hogyan segíthetünk folytatni az életet, immár az új helyen. Olyan közösséget igyekszünk létrehozni, ahol a romák beszélgethetnek egymással, hogy könnyebb legyen mindezt átvészelni. Isten, most új ajtókat nyitott számunkra, hogy az embereket egyesíteni tudjuk.

Az anyag a Nemzetközi „Újjászületés” nevet viselő szervezet támogtásával keszült, a „A romák felé irányuló előítéletek megakadályozása a háború idején, illetve konszolidáció a közös vágy megerősítésében a Győzelem iránt ” nevet viselő proekt keretein belül. Az interjú anyaga a szerzők álláspontját tükrözi, és nem feltétlenül egyezik meg a Nemzetközi „Újjászületés” szervezet álláspontjával.

 

Halina Hicska, Varosh

A fénykép, Igor Antonenko személyes albumából való.

 

ukencsrosk

0 #