Hogyan látjuk a romákat? Nagycsaládosok, sok gyermek, nomád, zenész. Ezek a sztereotípiák – nem rosszak, de elavultak. Sokkal rosszabb, amikor az asszociatív sorozat nem mozdul tovább, mint a “lopj-tippelj-könyörög”. A világ változik, és a romák, az életük, céljaik és törekvéseik is változnak.

Sok rossz történetet ismerünk, amelyeket szívesen terjesztenek az interneten, hangsúlyozva a “roma” szót, de hallunk-e gyakran valami jót – sikertörténeteket, oklevelek megvédését, európai oktatást? A modern romák nem barangolnak,   egyetemeken tanulnak ,létre  hoznak  állami szervezeteket és ifjúsági szövetségeket, tanulnak az európai fővárosokban. Azonban még mindig gyakran diszkriminálják és félreértik őket.

Négy roma történetét meséljük el, akik Ukrajnában találták magukat – a művészet, a jog, az oktatás és az újságírás területén. Megváltoztatják a körülöttük lévő életet és a romákhoz való hozzáállást.

Jónás Tibor, festőművész: “A fő célom az, hogy a roma gyerekeknek különlegességet adjak”

Én  művész vagyok. Ez a szakmám, 20 éve festek. Ezért élek.

Művészeti iskolát akartam nyitni a roma gyermekek számára, hogy továbbadhassák tehetségüket, hogy legyen művészet az életükben és esetleg a jövőben munka is.

A szüleim azt akarták, hogy zenész legyek. Egy évet tanultam zongorázni, kitüntetéssel vizsgáztam, de az 5. osztályban az iskolai tanárom látta, hogy van hozzáfutásom a rajzhoz. Felhívta anyát és apát, és mesélt a város művészeti iskolájáról. Hogy őszinte legyek, fogalmam sem volt a létezéséről. Szóval beléptem a művészeti iskolába. Egyszerűen szerelmes lettem a rajzba.

A családom átlagos, de kreatív. Őseim nagyszerű zenészek voltak Magyarországon. Például a híres hegedűs Golomboshi. Sok zenész van a családban, de nem mindegyik dolgozik ezen a területen. Élned kell valamiért, és ma nem sokat keresel a zenével. Anya megtanította a gyerekeket zongorázni.

Miért alapítottam művészeti iskolát? Tudja, hogy ma a romák számára nehéz megtalálni a helyét – mind az iskolában, mind a munkahelyen. Számomra úgy tűnik, hogy gyermekeink jobban fejlődnek a körükben. Ezért úgy döntöttem, hogy létrehozok egy művészeti iskolát, kifejezetten nekik. Amellett, hogy itt tanítom a rajzot, oktatom is őket, elmondom nekik, hogyan kell viselkedni, hogyan kell tanulni. Minden gyermekünk más. A tehetség felfedezése érdekel. Ha úgy látom, hogy a gyerek nem tud rajzolni, nem titkolom, hanem szólok, hogy próbálkozzanak énekkel vagy hangszerekkel. Nagyon keményen dolgozom ugyanazokkal a gyerekekkel, akiknek sikerrel járok, mindent megteszek azért, hogy ugyanúgy szeressék meg ezt a szakmát, mint ahogy én.

Iskolánk harmadik éve létezik. Szerencsére a Renaissance Alapítvány már két éve segít nekünk. Nélkülük mindez egyszerűen nem lenne lehetséges, mert ez nemcsak kellemes folyamat, hanem nagyon drága is. A gyerekek pedig teljesen ingyen tanulnak – minden szükséges anyagot biztosítunk számukra a rajzoláshoz.

Fő célom, hogy a roma gyerekeknek különlegességet adjak, hogy mindig megélhessenek. Így élek én is, és tudom, hogy ezzel a munkával lehetséges egy családot támogatni. A lényeg, hogy ne adjuk fel.

Eleinte 30 gyermeket gyűjtöttem össze, majd korcsoportok és csoportok szerint felosztottam őket. Most már több mint 50 hallgató van. De természetesen nem tudom megparancsolni, hogy hetente négyszer járjanak órára. Néha a gyermeknek nincs miben elhagynia a házat, néha a szülők mennek dolgozni, a nagyobb gyerekeknek pedig a kisebbekre kell vigyázniuk. Megértem mindezt. De sok olyan gyerek van, aki egyetlen órát sem hagy ki. Sok múlik a szülőkön, meg kell magyarázniuk a gyerekeknek, hogy fontos a tanulás, ösztönözni őket.

A gyerekeket is minél jobban motiválom. Például volt már festménykiállításunk a “Palanok” kastélyban, Ungváron – az építészeti és életmúzeumban, Kijevben – a “Chirikli” alapban. Idén pedig a roma nap alkalmából – Munkácson és Kijevben.

Ami a saját munkámat illeti, állandóan szanatóriumokban járok. Délben szépen kirakom festményeimet a fal alá, és a turisták megveszik őket. Néha nem árulok egyet sem, néha pedig mindent. Megértem, hogy ez nem kenyér, hanem művészet. Az embereknek nincs rá szükségük minden nap. Nekem  megrendeléseim is vannak- sok tehetős ember, városvezetés. Előfordul, hogy 20 festményt rendelnek egyszerre az összes szoba berendezéséhez.

Úgy gondolom, hogy a vevőimnek az tetszik a legjobban, hogy nem csak egy technikát követek, hanem különbözőkben dolgozom. Nagyon kíváncsi vagyok – mindig valami újat kutatok. Szeretem az akvarelleket, a grafikákat, az olajat, a gouache-ot, a temperát. A munkám terjedelmes, az embereknek tetszik. Minden nap valami újat akarok csinálni, ahogyan a zenészek is mindig más-más stílusban játszanak, úgy a sajátomban is.

Amíg az ember él, még mindig tanul.  A tanáraim pedig csodálatosak voltak. Ungvárra járok a műhelybe Ljudmila Korzs-Radkóhoz, Nadežda Ponomarenkóhoz, Munkácson – Peter Földesyhze, Michka Zoltánhoz. Mindannyian sokat adtak nekem, feltettem kérdéseket, és mutattak, magyaráztak.

A siker érdekében dolgozni kell. Minden más időt ad. Meg kell mutatnia a munkát, nem csak a műhelyben kell ülni, hanem meg kell osztani az emberekkel azt, amit csinálsz.

Viktor Chovka, tévéújságíró: “Az ungvári családomban több mint 300 ember él”

2014-ben  Yevhenia Navrotska jóvoltából beleszerettem az újságírásba, ő volt az, aki elhozott a volt Tiszába, amely mára UA: Public lett. Először ott önként jelentkeztem, majd 2018-ig dolgoztam. Aztán elkezdtem dolgozni a 21. csatornán, ahol még mindig dolgozom. Van egy “Romano Love” nevű programunk, ami “roma szót” jelent.

Nem fogod elhinni, de gyerekként arról álmodoztam, hogy hírhorgony leszek. Aztán valahogy elfelejtődött ez az álom, de még 2008-ban, amikor Willy Pap saját “Romano Givipen” televíziós műsort készített, arról álmodoztam, hogy eljutok oda. Akkor azonban még tanultam, ezért várnom kellett egy kicsit.

Barátaim viccelődnek, hogy oklevelek gyűjtője vagyok. Először a ZakSU-nál tanult, majd beolvadt az Ungvári Nemzeti Egyetemre. Ezért első végzettségemet a ZakSU-ban szereztem, mester fokozatomat pedig az Ungvári Nemzeti Egyetemen. Ezt követően elmentem Budapestre, ahol a Közép-európai Egyetemen volt egy roma program.

Általánosan elfogadott, hogy a roma családok nagyok és sok gyermekük van. De ez egy sztereotípia. Nekem például csak egy nővérem van. De a család más kérdés. Valószínűleg Ungváron a legnagyobb, több mint 300 ember, így bárhová is megyek, mindenhol találkozom a rokonaimmal.

Romának lenni Ukrajnában más. Nagyon jó – amikor érdeklődnek, fotóznak, el akarnak jönni és megnézni, hogyan élünk. De az utóbbi években nagyon idegesít az interneten tapasztalható negatív hullám. Új sztereotípiákat látok életre kelni a romákkal és a régiekkel kapcsolatban. Nem szeretem hallani mindezt. Ahogy egyik ismerősöm mondja: “A világ változik, a romák is változnak.”

Sajnos az összes romát egy ember cselekedetei miatt bíróság elé állítják. Ha valami történt, akkor a társadalom szemében minden roma hibás, nem csak az, aki megtette. Ha az ukrán közösségről beszélünk, akkor minden más – azr ítélik meg, aki tette, nem pedig minden ukránt. Ezeknek a dolgoknak nincsenek nagyon jó következményei, mert már vannak roma közösségek, amelyek bezárkóznak magukba. Azt gondolják: “Miért kellene nyitottnak lennünk, ha van ilyen negativitás felénk?”

  

A támogatásnak van a legnagyobb szerepe a roma sikerekben. A szülők, a körülötted lévő társadalom támogatása. Az is nagyon fontos, hogy hogyan élsz. Ha szegénységben élnék, nem tudnék belépni az egyetemre, folytatni a tanulmányaimat. A szegénység megakadályozza, hogy továbblépjünk. Egy ördögi kör – nem tanulnak, mert  szegények, és  szegények, mert nem tanulnak.

A családom mindig is arra ösztönzött, hogy elérjem céljaimat. És még – elindult a roma mozgalom, amely Európa-szerte lendületet vesz. Látható, hogy eljuthat a csúcsra és hasznos dolgokat tehet nemcsak a roma közösség, hanem a társadalom számára is, amelyben élsz.

A roma közösségekben a kapcsolatok eltérőek. Például Kárpátalján a romák különböző etnikai csoportjai élnek – szlovák roma, magyar roma, szervi roma, románroma – kotlyar. Mindegyiküknek megvan a sajátos kapcsolata a közösségekben. És amikor megjelenik valaki új, mindig megkérdezik, hogy “ki vagy és honnan származol?” és csak akkor értik meg, kivel van dolguk. A romák egyedisége, hogy jelen vagyunk minden kontinensen, minden országban és minden vallásban. A nyelvvel egyébként ugyanaz. Kijevi és kherson barátaim nem értik azt a nyelvet, amelyet itt, Kárpátalján beszélünk. Romáink jobban hasonlítanak a Magyarországon, Szlovákiában és a Cseh Köztársaságban beszéltekre.

A kárpátaljai roma közösség fejlődését további egyesülésben látom, mert ez a kulcsa a fejlődéséhez. Ha nem egyesülünk, nem látok sikert. Általánosságban elmondható, hogy az elmúlt 10 évben nagy fejlődés történt a romák életében. Bár a változások lassúak, de vannak, és ami a legfontosabb. Számos oktatási program létezik, emberi jogok, újságírás. Ezért nagyon remélem, hogy nincs messze a roma professzor.

Eleonora Kulchar, a Blago Jótékonysági Alapítvány igazgatója: “A roma gyerekek nagyon okosak és képesek, de minden attól a társadalomtól függ, amelyben élnek”

2014-ben elindítottunk egy projektet, amely felkészíti az ungvári roma közösségek gyermekeit az iskolára, valamint felelős szülői tanfolyamokat szerveznek a roma közösségekben. 6 éves iskolás gyermekek számára készülünk, de nem jártak óvodába.

A munkámban a legjobban a gyerekek mosolyát, a csillogó szemeket, a gyermekek nevetését és azt a hatalmas potenciált szeretem, amelyet a gyermekeinkben látok. Ha szeretettel bánsz velük és tudást fektetsz be, tanárok, orvosok, professzorok lehetnek. A gyerekek nagyon okosak és képesek, de minden attól a társadalomtól függ, amelyben élnek. Természetesen nem lesz fejlődés, ha a gyereket, akár egy 5 éves gyermeket is valaki lenézi, mondván: “ez rum, cigány”. De ha másképp nézel – függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségű ez a gyermek -, ez egy olyan gyermek, akit szeretettel kell kezelni, akkor arra törekszik, hogy fejlődjön.

Gyerekként arról álmodoztam, hogy régész leszek. De valamikor rájöttem, hogy szolgálni akarom az embereimet. Szervezetünk 2003-ban kezdett dolgozni humanitárius segítségnyújtással. 1000 embernek segítünk, de rájöttem, hogy ez egy üres fenék. Természetesen ilyen segítségre van szükség. De a továbblépéshez és a fejlődéshez másra van szükség. Az egyik legfontosabb szempont, amely embereinknél hiányzik, az oktatás. Ezért kezdtem el ebben az irányban dolgozni.

Так виглядало приміщення, коли потрапило до благодійного фонду 

Mi vagyunk az egyetlen ilyen iskola Ukrajnában, bár más megyékben már vannak első próbálkozások, de még nem beszélünk eredményről.

Románnak lenni Ukrajnában egyszerre büszke és nehéz is. Büszke vagyok arra, hogy roma vagyok, hogy az embereimmel dolgozhatok. Másrészt vannak nehézségek. De őszintén mondhatom, hogy Isten nélkül nem lennék képes. Tartozom neki mindennel, amim van, és amit elértem. Még a létező nehézségeket is, Isten segít legyőzni.

Myroslav Horvat, emberi jogi aktivista, parlamenti képviselő: “Roma vagyok, aki őszinte ukrán”

Gyerekként a legnagyobb álmom az volt, hogy bejárjam a világot. Ez az álom továbbra is releváns, bár részben valóra vált.

A siker kulcsa véleményem szerint az önbizalom. Ez a legfontosabb. Ha nem hisz magában, hagyja el a kérdést.

A legfontosabb számomra az, hogy az maradjak, aki vagyok. És ki vagyok én? Roma vagyok, ugyanakkor őszinte ukrán. Ha el akartam hagyni ezt az országot, már régen megtehettem volna, mert voltak lehetőségek. De szeretnék itt élni, és küzdeni az életszínvonalért, amelyet gyermekeimnek szeretnék ebben az országban.

Hiszem, hogy leküzdjük a problémás kérdéseket és leküzdjük az akadályokat. Csak azáltal, hogy civil társadalomként egyesülünk, anélkül, hogy nemzeti kisebbségekre osztanánk őket, azok az emberek, akik más templomba járnak, és bőrszínükkel, akkor építünk új civil társadalmat. Bárcsak romák lennének benne, mert szerves részét képezzük ennek.

Pályafutásomat a Romani Yagnál kezdtem. Voltak erős újságírók, nagyszerű vezetők, főszerkesztő, emberi jogi aktivisták. Mindannyian arra gondoltam, hogy mindig önmagával kell kezdeni. Ez számomra valóban a legfontosabb.

2012-ben beléptem az egyetemre, és számomra ez nagy lépés volt. Akkor már apa voltam, és 7 évig mentem tanulni. Aztán újabb szakterületen végeztem. Ma végzős hallgató vagyok, PhD. Nem tudom, melyik úton haladhatok tovább, de köszönetet mondok az embereknek, akik irányítottak, nagyon fontos szerepet játszottak az életemben. És nemcsak a romák voltak.

Gyermekeim az egyetemen tanulnak. Barátaim és ismerőseim gyermekei is. Mindent megteszünk a roma fiatalok életének megváltoztatásáért. A roma közösségnek csak így kell haladnia. A társadalomban létező sztereotípia nem rólunk szól. Kicsit más véleményt próbálunk kialakítani. Ma már sok gyermekünk végzi a 11. osztályt, mintegy 50 roma tanul a felsőoktatásban. Vannak fiatalok, akik készek kormányzati ügynökségekbe menni dolgozni.

A kárpátaljai romák Ukrajna egyik legnagyobb közössége. Mindannyian nagyon különbözőek vagyunk, még egy régión belül is, de van valami, amely mindannyiunkat összeköt – roma vér, kultúra, hagyományok. Bárhol is vagyok, mindez bennem marad.

Ezt az anyagot a Közép-európai Stratégiai Intézet bocsátotta rendelkezésre az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) támogatásával. A termék tartalma kizárólag a Közép-európai Stratégiai Intézet felelőssége, és nem feltétlenül tükrözi az USAID vagy az Egyesült Államok kormányának véleményét. A termék egyetlen része sem reprodukálható vagy továbbítható semmilyen formában vagy bármilyen módon, elektronikus, elektronikus, fénymásolási vagy egyéb módon, az eredeti forrás megfelelő hivatkozása nélkül.

 

Росана Тужанська

Антон Рижих