A kárpátaljai hátország világirodalom tanára, amelyet a cseh külügyminisztérium díjazott. Valami valószínűtlennek hangzik. De miután beszélgettünk Natalia Tumaretsszel, kiderül, hogy ez a nő nem lát maga előtt semmiféle lehetetlen feladatokat. Fő célja, hogy a kárpátaljai Kolocsava az ukrán-cseh barátság legnagyobb pontjává és a partnerség meg a kulturális együttműködés példájává váljon.

Hé, te szegény, el fogod mondani az egész világnak Mykola Shugait, Olbrachtot és Kolochavát.

Natalia Kolochavában született. Itt tanult az iskolában, majd Ungvárra ment felsőoktatásért. A filológiai karon tanult. Az évek egyikében meg kellett tanulnia az általa választott szláv nyelvet. A cseh nyelvet  választotta, mert nagyapja azt jól tudta.

– Nagyapám az összes témát csehül írta nekem a vizsgához. Eljöttem Pavel Pavlovich Chuchkához, és azt mondtam: “Itt mindent megírtam, de a cseh nyelv soha nem fog nekem jól jönni, ezért nem sokat tanultam.” Átlapozta, elolvasta, értesült a nagyapámról és azt mondta: „Hé, szegény, eljön az idő, és elmondhatod az egész világnak Mykola Shugait, Olbrachtot és Kolochavát. Menj a nagyapádhoz, mindenről kérdezdd ki és minden nap tanuld a nyelvet! ”

Valójában úgy is történt, Nataliának meg kellett tanulnia a cseh nyelvet, mert már a 90-es években felkérték, hogy beszéljen a különféle hallgatóság előtt és a cseh médiában – az Olbracht múzeumról, a kárpátaljai csehekről és Kolochaváról. Tavaly a Károly Egyetemen is diplomát szerzett nemzetközi tanfolyamon cseh nyelv módszertanán.

– Ez egy egyedülálló élmény. A világ 20 országának emberei tanultak velem. Amikor látták, hogy belépek a tanterembe, és a jelvényen a “Natalka, Ukrajna” felirat, mindenki felállt és kórusban köszönt. Sokat beszéltek a Gratias agit-díjról, amelyet 2012-ben kaptam a cseh külügyminisztériumtól, és amikor zavarban voltam és azt mondtam, hogy még nem tettem semmit, nevetve azt mondták: “Natalka, ne is tédj már több semmit “.  Könnyek szöktek a szemembe, – mondja Natalia.

Olbracht Múzeum

Ha visszatérünk a kiindulópontra, akkor mindez Natalka nagybátyjával, Mykola Shimoni történelemtanárral kezdődött. 1982-ben alapította Kolochavában Ivan Olbracht cseh író és közéleti személyiség múzeumát. Natalia nagyapja az 1940-es években a falu tanácsának volt a feje, a Szovjetunió ellenségeként, papokkal együtt börtönbe zárták. Állítólag személyesen ismerte Olbrachtot.

– 1989-ben, miután a nagybátyám nyugdijba vonult, és átgadta a szoba kulcsait, a múzeumban kezdtem  dolgozni, – mondja Natalia. – 1997-ben új kiállítás jelent meg. Átcsináltam azt, ami korábban volt. Szerettem volna Ivan Olbracht irodalmi munkájára és jó cselekedeteire összpontosítani.

. A múzeum továbbra is a Kolochava gimnáziumban található, de a faluban már megkezdődött egy kulturális központ építése, ahová a kiállítás áthelyezését és jelentős bővítését tervezik. Néhány kiállítás a “Chetnik faluban” (“csendőrállomás”) is található, amelyet Natalia és fiai üzemeltetnek. Ez egy múzeum, egy magánház, a turisták számára kialakított szálloda és egy fogadó keveréke. Az épületben egykor az állam jegyzői kormánya,  a posta és a csendőrség működött.

A múzeumban a legtöbb kiállított dolog a 20. század elejéről származik. Az egyik legértékesebb egy tábla, amely a csendőrség helyén álló házon függött, valamint Ivan Olbracht eredeti aláírásával ellátott könyvek.

Bizonyítvány: Ivan Olbracht kaland- és nagyon költői regénye “Mikola Shugai rabló”, amelyet 1933-ban írt, igazi remekmű lett. A regény hőse egy valódi férfi, aki Kolochavában élt, és Olbrachtnak köszönhetően igazi legendává vált mind Ukrajnában, mind Csehországban. Ezenkívül az író úgy mesélt a kárpátaljai természetről a regényben, hogy a kritikusok “prózai versnek” nevezték. Rudolf Havel cseh irodalomkritikus ezt írta: “Olbracht többet mondott a cseh olvasónak Kárpátaljáról, mint az előző tíz év alatt az összes állami újság és folyóirat…”

Ivan Olbracht Kolochavában

– Az 1930-as években Ivan Olbracht Kolochavába került, és Mykola Shugai iránt, a cseh csendőrök élete iránt érdeklődött, és egyben ayiránt is, hogy a helyiek miért nem tartják őket rossz embereknek. Shugait üldözték, mert nem akart visszatérni a hadseregbe, a hegyekbe bújt, abban a reményben, hogy ez a hatalom úgy fog elmenni, mint az összes előző. Mykola helyi lakos volt, jól ismerte a hegyeket, és itt volt szeretett Erzsikéje. De nem sikerült megmentenie az életét, – mondja Natalia.

A nő azt mondja, hogy ha Olbracht nem jött volna Kolochavába, akkor ő soha nem lett volna olyan, mint most.

– Olbracht jóvoltából Kolochaváról hallottak és tudnak róla, turisztikai mekkává vált, az Opryshkiv mozgalom szimbólumává, a csehekhez közeli földterületté. Sőt, segített a szegényeknek, az árváknak, a gyengéknek. Ünnepeket és oktatást szervezett. Másrészt egy romantikus volt, aki szerette és leírta a természetünket, mely elbűvölte, inspirálta őt.  És ma is igy van – aki egyszer eljön hozzánk Európából az folyamatosan tér vissza.

«Gratias agit»

Natalia először 1994-ben utazott Csehországba. Akkor egy konferencián vett részt, és a külföldi múzeumi munkáról tanult, habár a cseh nyelvet sem tudta. Ma a kulturális és diplomáciai körökben mindig “saját”.

– Semmit sem tudtam a díjról a Cseh Köztársaságtól. Meghívtak egy diplomáciai eseményre Pylypetsbe. A találkozó során a cseh főkonzul felállt és így szólt: “Szeretnék köszönetet mondani egy személynek, akinek köszönhetően ma itt összegyűlhettünk”. Még  gondolkodtam is magamban, vajon ki lehet az. És ekkor hallom: “Becsület Nataliának!”. Mind a 6 szenátor felállt és felém fordult, meghajolt, és a főkonzul elkezdte olvasni a hivatalos részt, amelyben meghívott a cseh külügyminisztériumba a díjazásra. A “Gratias agit” az ország büszkesége Csehországban. Számomra úgy tűnik, hogy ez a díj nemcsak nekem, hanem Kolochavának is sokat adott. Ez egy imidg, egy jó név, – mondja Natalia.

A díjat évente egyszer kapják meg azok a külföldiek, akik népszerűsítik a Cseh Köztársaságot a világban. A díj nyertesei írók, kulturális személyiségek és politikusok. Az egyik leghíresebb Madeleine Albright  a volt amerikai külügyminiszter, valamint Milos Foreman rendező.

A csehek “cseh angyalnak”, “jó léleknek” nevezik Nataliát. Nem egyszer meg kellett mentenie az életüket – szó szerint. Szélsőséges helyzetek, vándorlás a hegyekben, balesetek, kezelés – mindezzel hozzá fordulnak.

– A a legdrágább a csehek és az ukránok között az egymás-  és a kultúra tisztelete. A hagyományok egyesítik az embereket. Különösen vidéken, mert a nagyvárosokban ez már nehéz. Amikor  hétköznapi emberek összegyűlnek,  itt igazi harmónia, dal, zene, étel van, – mondja mosolyogva Natalia.

Kárpátalján a cseh kormány 7 kilogrammos golyója az egyetlen. Ukrajnában – a második. Azonban az ugyanazon díj tulajdonosa, aki Lvivben élt, Csehországba költözött.

– Számomra a legjobb munka itt van, Kolochavában. A falu változik. Fiataljaink már nemcsak a pénzre és a keresetekre gondolnak, hanem a szabadidő és az oktatás iránt is érdeklődnek. És ami a legfontosabb –  hazatérnek. Örülök, hogy megértik –  itt a legjobb.

---

Ezt az anyagot a Közép-európai Stratégiai Intézet bocsátotta rendelkezésre az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) támogatásával. A termék tartalma kizárólag a Közép-európai Stratégiai Intézet felelőssége, és nem feltétlenül tükrözi az USAID vagy az Egyesült Államok kormányának véleményét. A termék egyetlen része sem reprodukálható vagy továbbítható semmilyen formában vagy bármilyen módon, elektronikus, elektronikus, fénymásolási vagy egyéb módon, az eredeti forrás megfelelő hivatkozása nélkül.

Текст: Росана Тужанська