Kulcsár Eleonóra minden túlzás nélkül, az ukrán hölgy illetve roma, aki tenniakarásávál és segítségnyújtási vágyával mindenkit elvarázsol és elbűvöl.
Ő a „Blago” nevet viselő jótékonysági alapítvány vezetője, valamint a REYN-Ukraine proekt egyik nemzetközi koordinátora is, amelyik egyébként a romagyerekek korai fejlődésével foglalkozik.
Minden kimondott szavából érezhető, mennyire izgul az általa végzett munka sikerességéért, illetve magáért Ukrajnáért is. Abban a félórában,ameddig a beszelgetésünk zajlott, több telefonhívást is kapott, többen jöttek hozzá valami fontos ügyben, és volt olyan is, aki egyszerűen csak odajött köszönni.
Munkálkodva a nap 24 órájában is töretlenül sugározza azt a hatalmas erőt, amelyet érezni lehet a levegőben. „Tudom, hogy ezt kell tennem. Segítséget kérek Istentől, és érzem ahogyan mindenemet erővel tölti meg.”
Jelenleg Eleonóra, az első és eddig egyetlen, roma menedék működésével foglalkozik. Ezen menedék mindennapjairól, problémairól, lakóiról a továbbiakban olvashatnak.
„A roma édesanyák az újszülött gyermekeikkel, az állomás hideg padlóján ültek.”
– Februárban elmentem az állomásra. Amit ott láttam, sokkoló hatású volt. A roma édesanyák a padló hideg csempéin ültek, mindenhonnan gyereksírás hangja hallattszott.
Természetesen mindenkinek nehéz, de a romáknak is segítségre van szükségük. Hiszen ez egy háború, nem lehetnek különbségek az emberek között. Őket azonban senki, semmilyen befogadóhelyre nem akarta befogadni. Ez teljesen megdöbentett…
A háború kezdetével, az elrejtett és elhallgatott megkülönböztetés és diszkrimináció a felszínre tört. Manapság mindenki ezt mondja: „A romáknak segíteni kell.” A gyakorlatban viszont, ha nem az adományozók, akkor ki segítene?
Az állomason látottak után, Eleonóra eldöntötte, hogy haladéktalanul ki kell alakítani egy befogadóhelyet, ahol a roma családokat el lehet szállásolni. Az alapítvány abban az időben bérelt egy helyiséget Ungváron, a Gyönyösi utcában, ahol órákat tartottak a roma gyerekeknek. Február 24-én az iskola bezárt, viszont megpróbáltak ott kialakítani egy menedékhelyet rövid távra.
– Ez nagyon kis szoba, legfeljebb 50 személy befogadására alkalmas,mi azonban 150-200 személyt fogadtunk. Sem víz, sem fútés nem volt, csupán egy szűk kis helyiség, ahol nagyon hideg volt. Tél van!
Az emberáradat hatalmas volt: több száz ember érkezett, étkezett, éjszakozott, készült a külföldi utazásához.
– Az első napokban sokaknak sikerült kiutazniuk, elsősorban Németországba,Hollandiába és más európai országokba. Tőlünk Kárpátaljáról is sokan utaztak ki. A mi menedékünkből is sokan elutaztak. Néhány napot töltenek el, s újra útra kelnek.
Ezek a romák azt mesélik, hogy a körülmények változóak, függően attól, hogy melyik országban van az ember. Már olyan esetek is voltak, hogy az ott uralkodó körülmények arra késztették az illetőt, hogy visszajöjjön.
Eleonóra bevallása szerint, a háború első hónapjaiban nagyon nehéz volt a mentális helytállás.
– Miután a szeretett országomba behatoltak ezek az orosz démonok, mivel máshogyan nem is tudnám nevezni őket, egyfolytában itt tartózkodtam. Éjszaka kettőkor még itt voltam, reggel nyolckor pedig már újra itt. 2-4 órát aludtam egy nap. De ezt is nehéz alvásnak nevezni. Mindennap hallottam a különböző történeteket, igyekeztem ott állni mindenki mellett, erősnek maradni, meghallgatni, megnyugtatni. Hazaérve, a sajnálat és a csalódottság borított el. Csak ültem és sírtam.
Ezekben a pillanatokban Isten volt mellettem, és tudom, hogy az ő segítségével kell ezt tennem és teszem is.
Hogyan hozzunk létre menedékhelyet a romáknak
Mindezek mellett a hölgy nagyon jól tudta, hogy jobb körülményekre van szükség mint annál a kis hideg szobánál, hiszen az embereknek meleget kell biztosítani és megetetni őket.
– Észrevettem, hogy a romákat senki sem akarja befogadni. Senki sem ad ki helyiséget, ha megtudja, hogy menedékhely lesz a romáknak.
Ekkor Eleonóra, Horváth Aladár ungvári roma vállalkozóhoz fordult. Róla azt érdemes tudni, hogy az első roma szállodai-éttermi központ, a „Romani JAG” tulajdonosa. Az intézmény már 9 éve nem működik, így a helyiségei üresen álltak.
– A bérleti díj az első hónapban 10 ezer dollár volt. Ez az összeg számunkra csillagászati méreteket öltött. De itt is köszönetet mondok Ponomarjov Szerhijnek, aki az „Újjászületés” nevet viselő roma program vezetője, a támogatásért, amyelyet azokban a nehéz időkben is nyújtott, hogy megtaláljuk az anyagi forrásokat kiadásaink fedezésére.
Idővel sikerült csökkentenünk az árat. Jelenleg 740 négyzetméteren eletrülő menedékhelyen konyha, nagy éttermi terem, illetve néhány szoba a második szinten, 180 ezer hrivnyányi havi ráfordítással jár( jelenlegi árfolyam tükréban ez körülbelül 5 ezer dollár).
Ezenkívül Eleonóra fizeti a rezsiszámlákat illetve napi étkezés költségeit is.
– Nálunk minden átlátható és kiszámítható. Mivel több szervezettől is kapunk támogatást, ezért széleskörű beszámolót teszünk közé, ahol leírjuk milyen szervezet konkrétan miben nyújtott segítséget. Nincs olyan, hogy két adományozó egyszerre ugyanazon kiadásunkat fedezze.
Eleonóra alapítványa lehetőségeihez mérten nyújt segítséget Ungváron, a belső menekülteknek is. Interjúnk elkeszítése előtt épp egy Mariupolból érkezett férfi járt az alapítványnál, aki megkapta élelmiszercsomagját.
Mindezek mellett, támogatják a helyi romákat is Kárpátalján. Például a múlt héten élelmiszercsomagokat adtak át a szerednyei és poroskovói romatáborokba egyaránt.
„Az ember van, jogilag azonban mégsem létezik.”: problémák a romák bejegyzése körül
Beszélgetésünkor a menedékhelyen 75 ember élt, köztük 19 gyermek. Közülük 4 épp a határátkeléssel próbálkozott.
– Ám olyan napjaink is voltak, amikor 155 ember élt nálunk. A legnagyobb csúcsidőnk természetesen a március-április hónapok voltak.
Az első hónapban, amikor működött a menedék, annyira el voltunk foglalva a szervezési kérdésekkel, hogy fel sem merült bennünk, hogy bárkit is a bejegyezzünk, regisztráljunk. Márciusban volt egy nagyobb hullám, 400-500 emberből, akik semmiféle regisztráción nem estek át.
Ezután a fejemhez kaptam – hogyan tudom majd bizonyítani mire is költöttem el a pénzt? Ennek megfelelően március végén megkezdtük a regisztrációt.
A bejegyzések kezdete óta 1250 ember fordult meg a menedéken. Az ingyenes lakhatási lehetőségen kívül, háromszori étkezést és személyi higiénia fenntartásához szükséges eszközöket is kaptak.
– De ez a szám csak papíron létezett, a valóságban sokkal több volt.
Vannak olyan esetek is, amikor nem tudjuk megfelelően regisztrálni az embereket az okmányaik hiányossága miatt. Valaki személyi igazolvánnyal nem rendelkezik, míg mások születési anyakönyvi kivonatot sem tudtak felmutatni. Így a bejegyzésnél szavakra hivatkozva írtuk le, hogy ki hol született és kinek a rokona.
Tehát tulajdonképpen egy olyan kép rajzolódik ki, hogy az egyén létezik fizikailag, de jogilag nem. Ezek az esetek nem egyediek.
Mindennapi élet és ünnepek
A menedék csapata – emberek akik főznek, tanítanak, segítenek a mindennapokban, maguk is menekültek. A menedékhely létezéséről vagy a közösségi oldalakról szereztek tudomást, vagy Eleonórával folytatott személyes beszélgetést követően. Köztük sok a tanár, iskolaigazgató, akik a REYN-Ukraine közösség tagjai voltak. A teljes körű invázió kezdetével a hálózat munkája teljesen megszűnt, mivel a központok Harkivban, Odessszában, Dnyiproban nem tudták fenntartani teljeskörű működésüket. A többi helyen pedig, teljes mértékben önkéntesi feladatok elvégzésére rendezkedtek be.
Például, Ágnes Harkivból 20 éve dolgozik tanárként. Most itt a menedékhelyen segít az itt tartózkodó gyerekek házi feladatainak elvégzésében. Az oktatási tevékéység még ilyen körülmények között sem áll meg.
— Hiszek Ukrajna győzelmében és abban, hogy minden átmenetileg elfoglalt területe, hamarosan vissza kerül hozzá. Itt nálunk élnek emberek Luhanszkból és Donyeckból egyaránt. Biztos vagyok benne, hogy a Győzelem után, újjá tudjuk indítani a hálózat munkáját a visszafoglalt területeken is – szögezte le Eleonóra.
Natália és Rita is fogadott, köszöntött bennünket. Egyikük Harkivból, míg a másik a Donyeci területről származik. Teát készítettek és meséltek magukról. Eközben a konyhában idősebb hölgyek dolgoztak, akik nem sokkal ezelőtt érkeztek Keletről. Önnállón állítják össze az étlapot, figyelve arra, hogy ne lépjék túl a költségvetési határokat. Az interjú készítésekor hajdinát főztek szafttal, káposztasalátát készítettek, illetve mákos bejglit is sütöttek. Mindez nagy szeretettel és háziasan. Mindegyikük kötényben, kesztyűben sürög-forog az asztal vagy a sütő mögött.
Mesélni kezdtek. Az asszonyok elmondják, hogyan éltek hónapokig fegyverropogás között, könnyeikkel küszködnek. Sokaknak közülük már nincs háza, csupán rákos betegségekkel küzdő férjeik, akiket a napokban kell hogy megműtsenek Ungváron. Ők nem romák, de amikor menedekét kerestek, akkor találtak rá Eleonórára. Azt mondják, hogy szívesen fogadták őket itt.
A következő napon a konyha „gazdája” már György volt Vuhledar városából. A családjával március végén érkezett, addig hetekig pincékben kellett bújkálniuk. Lánytestvére is ismerte Eleonórát. Így, mikor már a bújkálás lehetetlenné vált, a lakás pedig elpusztult a foszforbombáktól, úgy döntöttek, hogy Ungvárra jönnek.
A Kárpátalján eltöltött 9 hónap után György már helyiként titulálja magát. Szeret főzni, és az interneten már meg is nézte a gulyásleves receptjét, arra készül, hogy elkészítse. A helyi beszéd különlegességeit is sikerült már elsajátítania.
Annak ellenére, hogy Kárpátalján otthon érzi magát, a Győzelem után vissza szeretne menni: „Nem tudom, hogyan fog majd ez megtörténni, ugyanis a városunk már nem létezik. De haza szeretnék menni.”.
Beszélgetésünk Karácsony előtt zajlik. Arra a kérdésre, hogy a „menedékhelyen hogyan keszülnek az ünnepekre?”, Eleonóra nagy örömmel ugrik fel székéről, és mutatja a szoba közepén díszelgőfenyőt, valamint mesél a gyerekeknek készített ajándékokról is, a végén hozzátéve:
– Összetoljuk az asztalokat, együtt ünnepelünk és köszönjük meg Istennek, hogy itt lehetünk, és arra kérjük majd, hogy őrizze meg az embereink és katonáink életét, valamint segítse elő a Győzelmet.
Az anyag a Nemzetközi „Újjászületés” nevet viselő szervezet támogtásával keszült, a „A romák felé irányuló előítéletek megakadályozása a háború idején, illetve konszolidáció a közös vágy megerősítésében a győzelem iránt ” nevet viselő proekt keretein belül.
Az interjú anyaga a szerzők álláspontját tükrözi, és nem feltétlenül egyezik meg a Nemzetközi „Újjászületés” szervezet álláspontjával.
Halina Hicska, Varosh
Fotó: Tarasz Vovcsin
