Mindenki tudja, hogy Kárpátalja multikulturális és polietnikus régió. De tudja-e, miért hívják a kárpátaljai németeket schwaboknak, és közülük kevesen beszélnek irodalmi németül? Vagy hány zsidó élt Munkácson kevesebb mint 100 évvel ezelőtt, és hányan most? Miért keresnek a zsidók “ügyvédeket” a temetőkben és miért? Milyen nyelveket beszélnek a kárpátaljai romák, és miért 90% -uk evangélikus? Melyek a legnagyobb sztereotípiák a kárpátaljai románokról, és miért nem mennek Romániába?
Túl sok kérdés, igaz? De ez csak egy kis része annak, amiről a “Különbözők, de egyenlőek” elnevezésű különleges projektünkben beszélünk.
Ennek részeként héberül is készítettünk hangfelvételeket. A roma nyelven romák babonáit hallgathatja meg. Román – nemzeti versekben, németül – imákat.
És még – szellemes illusztrációk tekinthet meg Kárpátalja legnagyobb nemzeti kisebbségeiről.
Julia Types
újságíró, német nyelvtanár
Az összes kárpátaljai németet svábnak hívták, mert Baden-Württembergből származó etnikai csoport volt, és sváb nyelvjárást beszéltek. Vagyis Németországban az e területről érkező németeket ugyanazoknak hívják. Azonban minden németet svábnak hívnak, beleértve az osztrákokat is.
Az elmúlt években nőtt a régiónkban a németek száma. Bármilyen furcsán is hangzik, van erre magyarázat – a második világháború előtt és után minden nemzetiségünket “magyar” vagy “cseh” néven jegyezték fel. Most pedig sok család levéltári dokumentumokat keres, és megváltoztatja az ott feltüntetett nemzetiséget. Kárpátalján ma mintegy 4 ezer sváb él.
Már megszoktuk, hogy sváboknak hívnak, és mi magunk is azt mondjuk, hogy svábul beszélünk. Bár ez nem teljesen igaz, mert a kárpátaljai németek nagyon másképp beszélnek. Pavshinában és például Ust-Chornában a lakók néha nem értik egymást, bár mindkettő német. Ami az irodalmi németet illeti, itt nem beszélik, sőt én is egyedül tanultam.
A mindennapi életben sajnos a nyelvjárás elvész. Ha a sváb családok találkoznak, akkor beszélnek egymással, de otthon ez egyre kevésbé – inkább ukrán és kárpátaljai. Ami minket, a fiatalabb generációt illeti, otthon németül és ukránul is beszélünk. A fiammal csak németül, férjemmel pedig csak ukránul beszélek.
Ma nehéz megőrizni a hagyományokat és általában a nyelvet. Azok az emberek, akik tudják, hogy az őseik németek voltak, meg akarnak tanulni németül, sajnos csak azért, hogy kiutazzanak Ukrajnából. Igyekszünk ösztönözni őket, hogy maradjanak otthon, de semmi nagyot nem tudunk tenni. De megtaníthatjuk őket a nyelvre, elmondhatjuk az ősök kultúráját, eredetét.
Sokszor voltam Németországban. Ismerőseim még azzal is viccelődnek, hogy valószínűleg nincs egy érdekes hely ebben az országban, ahol nem lennék. És ez igaz. Nagyon sok ösztöndíjat sikerült megnyernem. De valószínűleg a legfontosabb a Robert Bosch ösztöndíj, amely fiatal újságírókat támogat. Aztán lehetőség nyílt arra, hogy magammal vigyem a családot. A férjem ekkor tanult meg németül.
Sokszor elgondolkodtam a költözésen, és sok olyan helyzet volt, amikor azt mondtam magamban: “Minden, mindenképpen itt az ideje!”. De valahányszor belegondolok, sokan követik, amit csinálok, és talán utánoznak is. Lehetséges, hogy azt gondolják: “Nos, ha már ő is elment, akkor …”. Tehát még itt maradok.
Sok sváb barátom számára a német társadalmak nem mindig voltak elég érdekesek. A nagymamák összegyűltek, énekeltek, beszélgettek, gyerekek táncoltak – szétszéledtek. Azt akartam, hogy valami még hasznosabb és tárgyilagosabb legyen. Valamit szerettem volna létrehozni a fiatalok számára – így jelent meg a Platform 9¾ közszervezeti és képzési központ. Német nyelvtanulás az etnikai németek számára irodánkban ingyenes, ezt a német szövetségi kormány támogatja. A németek bármikor eljöhetnek hozzánk konzultációra is. És kommunikálni egy anyanyelvi beszélővel, aki velünk együttműködik a Goethe Intézettel.
Milyen németnek lenni Ukrajnában? Hadd kezdjem nem magammal, hanem dédszüleimmel, hogy könnyebben érezzem a különbséget. Azt mondták, hogy előtte nagyon nehéz volt nekik – egy ponton az összes barát, szomszéd és ismerős, aki mindig beszélt velük és tisztelte őket, mutogatni kezdett rájuk, és fasisztáknak, náciknak és gyilkosoknak nevezték őket. Ezek a történetek régóta emlékezetemben vannak, és soha nem mondtam, hogy német lennék. A nevemet az iskolában nem lehetett elolvasni, az egyetemen sem. Eleinte nem szóltam semmit, aztán egy bizonyos pillanatban büszkén kezdtem mondani, hogy sváb vagyok. Ez történt, miután az egyik tanárom azt mondta nekem, hogy nagyon jó sváb vezetéknevem van, és hogy nem szabad megváltoztatnom, amikor férjhez megyek. Ma nagyon jó németnek lenni Ukrajnában, de különösen furcsa, mert az emberek sztereotípiák szerint nagyon gazdagok vagyunk, és Németország sok pénzt ad nekünk.
Kárpátalján 10 német szervezet működik – 9 különböző településeken, ahol a nemzeti kisebbség él, a tizedik szervezet pedig a miénk. Nem vagyunk egy területhez kötve, és a régió minden tájáról gyűjtünk fiatalokat. Minden közszervezetnek van egy fő iránya: Palankán – ének és tánc, Csinagyijevben – van egy német ház és egy regionális információs központ, Pavshinában – egy templom, ahol német pap van. A német nyelv tanulására, a gyerekekkel való együttműködésre és a projektmunkára koncentrálunk.
Юлія Тайпс читає молитву «Отче наш» німецькою
Abraham Leibovich
a Munkácsi zsidó vallási közösség vezetője
A zsinagóga, ahol vagyunk, valójában történelmi hely. Munkács rabbik udvarán található, és itt került sor Shapiro rabbi lányának híres esküvőjére 1933-ban. Munkács jelenlegi rabbija, Moshe Jehuda Leib Rabinovics úgy döntött, hogy ebben az udvarban zsinagógát épít. Most csak ez működik Munkácson.
Van még egy, de az nagy, és csak akkor nyitjuk meg, amikor a rabbik és körülbelül 200 ember jön velük. Összehasonlításképpen: 1944-re a városban 18 000 zsidó és több mint 20 zsinagóga volt.
Napjainkban mintegy száz zsidó él Munkácson családtagjaival együtt. Ezek mind magányos betegek. Élelmiszert viszünk haza, és az ápolók együtt dolgoznak velük. Körülbelül 10 ember jön imádkozni. Akkor nevezhetjük közösségnek. Ha 10 vagy több ember van, ez egy csoportos ima, ha kevesebb – egyénileg, mindenki önmagáért imádkozik. Munkácson szinte nincsenek zsidó fiatalok. Olyan kevés zsidó van itt, hogy egyesültünk Lvivvel.
Személy szerint minden reggel és este kinyitom a zsinagógát. Gyakran jönnek külföldiek – izraeliek, amerikaiak. Van egy működő étkezőnk, amely minden nap működik. Alex Rovt úr segít nekünk, van egy autó, amely imára hozza az embereket, és ételt visz haza az emberekhez. Ez az egész mindennapi életünk.
A fiatalok nagy része Izraelbe ment. A törvény szerint minden zsidónak joga van zsidó állampolgársághoz, ha bizonyítja gyökereit. Az ország újonnan érkezőinek körülbelül hat hónapig segítséget nyújtanak, utána – forogj, ahogy tudsz. Nem utaztam ki, mert itt van lakásom, és ott pedig mit fogok csinálni? Legalább havi 500 dollárra van szükség egy ház bérléséhez Izraelben, és még meg is kell élni… Egy háromszobás lakás Jeruzsálemben félmillió dollárba kerül. A lakások 90% -át hitelből vásárolják, évente 4% -kal.
Igyekszünk támogatni mindazokat a hagyományokat, amelyeket a zsidók évszázadok óta tisztelnek – vallási ünnepeket ünnepelünk. Sok zsidó eljön Munkácsra a temetőbeaz őseihez. A híd alatt van egy régi temető, a piac mögött pedig egy új. Megmutatják a gyerekeknek azt is, hogy hol éltek nagyszüleik és régi rokonaik.
Az összes irodalom külföldről származik, valamint Zsitomirból és Kijevből. Ukrajnában most semmi sem jelent meg héberül, bár a háború előtt 5 zsidó újság és 2 nyomda működött, amelyek vallási könyveket nyomtattak. A legerősebb zsidó közösség ma Kijevben, Odesában és Dnyeperben található.
A New York-i kárpátaljai közösség meglehetősen erős. Azt hiszem, körülbelül 12 zsinagógánk van ott – Munkácsi, Ungvári, Beregszászi és mások. Hány zsidó van ott – nem tudom, de abból ítélve, hogy hányan jönnek havonta Munkácsra a sírokhoz, nagyon sok.
A zsidók a temetőbe nemcsak őseiket látogatják. Ukrajna és Lengyelország valamikor a zsidó élet központjai voltak, és számos híres rabbit temettek el itt. Mi pedig hiszünk abban, hogy ha elmész egy rokon sírjához vagy egy híres rabbiéhoz, akkor az ügyvéded lesz és közbenjár érted Isten előtt. Sokan kéréssel érkeznek – gyógyulni, segíteni az üzleti életben. Egyébként Shapiro is, akivel a beszélgetést kezdtük, Munkácson van eltemetve. New York-i unokája most a világ Munkácsi zsidóinak élén áll. Munkácsi zsinagógák Londonban, Ausztráliában, Amerikában, Izraelben találhatók.
Munkácson volt egy héber gimnázium, amelyet a Munkácsi közösség épített 1925-ben. Azóta héberül taníttttakk itt. Az épület Tel-Aviv mintájára épült, bár Tel-Avivban már lebontották. Igazgatója, Haim Kugel nagyon erős cionista volt. Tagja volt a csehszlovák parlamentnek is, később Izraelbe ment, és az állam egyik alapítója, Holon polgármestere volt. Izraelben pedig számos utca nevezik el róla, itt pedig sokan egyáltalán nem tudnak róla.
Nadvirna rabbi az Ivano-Frankivsk régióból Bushtynben van eltemetve. Egyetlen zsidó sem él ott, de egy háromemeletes zsinagóga épült. Temetőjébe érkező zsidók látogatják.
A zsidók tisztelik gyökereiket, de sokan egyszerűen nem találják meg őket. Szinte lehetetlen dokumentumokat találni a levéltárban 1900 előtt. Sokaknak nincsenek fotóik az ősökről. Mindkét nagyszüleimet megölték, amikor szüleim hazatértek a koncentrációs táborból, üresen találták a házat. Természetesen minden dokumentum nélkül. Az ingatlant legalább valaki “lenyulta”, de a papírokat egyszerűen elégették, a szomszédok számára nem voltak értékek. A Munkács zsidók közül egyesek találtak valamit.
Ma a kárpátaljai zsidók többnyire oroszul beszélnek. Kevesen beszélnek héberül. Helyi zsidó vagyok. A hozzám hasonlóknak a szülők megpróbálták megtanitani a nyelvet. Apám felvett egy tanárt, én pedig akárhogy is elleneztem, de jártam az órákra. Amikor iskolás voltam, azt hittem, hogy nincs rá szükségem, de pont az ellenkezője alakult ki.
Абрагам Лейбович читає молитву на івриті
Miroslav Gorvat
emberi jogi aktivista
Ma a roma közösség élete generációváltást jelent. A 40 év alatti fiatalok másként látják a roma életet. Számomra fontos, ha a szülők elküldik gyermekeiket iskolába, és nem csak azért teszik, mert szükséges, hanem még igyekeznek is. Valószínűleg az ilyenek már nem 15%, hanem 35%. De még mindig sok olyan ember van – 60-65% -, aki nem érti, milyen fontos a gyermekek oktatása.
Az oktatás a legfontosabb eszköz a romák sikerének és céljainak elérésében. Mindezt a gyermekeimben látom. Ha 30 évvel ezelőtt a romák úgy vélték, hogy fiuknak zenésznek kell lennie, vagy Oroszországba kell mennie hengerelni vagy a közszolgálatban dolgozni, akkor ez most változik. A romák között van olyan ember, aki felsőoktatásról beszél és válaszul – a társadalom megváltoztatja véleményét a romákról. Aktívan részt veszünk a közösségek életében. Mintegy 30 roma képviseli őket a falu és a falu tanácsaiban. Az utolsó kadenciában 3-5 képviselő volt.
A romák egy része úgy gondolja, hogy nekem csak szerencsém volt, de mindig azt mondom nekik – igyekezzetek, tanuljatok, és holnap tovább leszel nálam, jobb nálam. Nem kell negyedik generációs várostisztítónak lennie. Egyébként vegye figyelembe, hogy soha senki sem mondott “köszönetet” a romáknak a városunk tisztaságáért. Mikor hagyják abba az oklevelek kiadását a kifosztott költségvetésért, és megjutalmazzák azt az egyszerű embert, aki mindenkiért elvégzi a munkáját? Nem akarok büszke lenni arra, hogy a romák takarítják a várost, de muszáj. Holnap büszke szeretnék lenni egy roma tanárra, roma orvosra, járőrre, bíróra.
A roma munkaerő-vándorlás egyszerűen őrült – körülbelül 10 000 ember utazik Ukrajnába pénzkeresetre, és körülbelül 20 000 külföldön. Csak a kárpátaljai romáinkról beszélünk. A nem hivatalos statisztikák szerint körülbelül 100 000 roma él itt.
Sajnos a romákat gyakran kihasználják. Különösen politikai érdekekből. A választások előtt megemlítik őket, de utána – mindazok, akik hatalomra kerülnek, gyorsan emegfeletkeznek. Fáj nekem nézni, mert a romák valójában nem kérnek semmi lehetetlent. Nincs másra szükségünk, csak a minimálisan szükséges életkörülményekre. Hogy lehetőség nyíljon oktatásra, hogy a romákat ugyanúgy kezeljék, mint az ukránokat.
Körülbelül 100 szegregált iskola működik Kárpátalján. Gondolj csak – szegregáció! Talán a XXI. Században ennek nem kellene így lennie? De létezik. A mai helyzetem egyik garanciája, hogy elvégeztem egy rendes ukrán iskolát, a 19. számú szakiskolát, felsőoktatási intézményeket. Gyermekeim ukránokkal tanulnak, ők voltak az egyetlen romák az osztályukban. Természetesen különböző pillanatok voltak és történnek. Gyermekeimnek könnyebb volt ebben az irányban, mert már kiskoruktól kezdve dolgoztunk velük. Amikor iskolába jártak, már tudtak olvasni. Mindig megértettem, hogy ez fontos. A lányom az Ungvári Nemzeti Egyetemen szociális munkásként tanul, az egyik legjobb hallgató, aki folyékonyan beszél angolul. Hallgassa meg, hogyan beszél a fiam – tökéletesen beszél ukránul, érti a technológiát. Sok ilyen művelt roma fiatal van körülöttük. 200-an biztos vannak.
A romáknak nagyon sok jó dolguk van, de vannak személyszerint számomra negatív dolgok is. Például kategorikusan ellenzem, hogy a lányok 12-13 évesen házasodjanak. A lányom 20 éves, de még mindig nem gondolunk erre. A születési arány őrült, de a halálozási arány isnőtt. A fő probléma a romák életviszonyaiból eredő betegségek.
Kárpátalján a véleményem szerint a legerősebbek az ungvári romák. Magyarul, románul, oroszul és ukránul beszélnek. A legtehetségesebb zenészek mindig itt voltak. Az állami szervezet is a legtöbb. Munkácson pedig erősebben fejlődnek a vallási közösségek.
A kárpátaljai romák többnyire evangélikusok. Valószínűleg 90 százalék. Ahol egyház van, ott mindig más a roma élet. A lelkészek és az egyházi vezetők felgyorsították a változásokat. Ez a folyamat a 90-es években kezdődött. Ezután ezen egyházak megjelenésének köszönhetően embereink rájöttek, hogy az egyház üdvösség: nemcsak erkölcsi, hanem fizikai is, mert a templomnál ingyenes étkezdék nyíltak, a gyerekeket megtanították írni és olvasni.
Мирослав Горват читає ромською забобони та побажання ромській громаді
Andriana Pop
a Solotvyno Líceum román tannyelvű igazgatója
Sosem gondoltam arra, milyen románnak lenni Ukrajnában. Románok ősidők óta élnek ezeken a földeken. Nem hagytuk el, nem hoztunk létre diaszpórát, mint például az ukránok Kanadában. Csak a határ mozgott, mi helyben maradtunk. Például a családom ősidők óta itt él. Nagyapám, anyám édesapja, görög katolikus pap volt Nyizsnyaja Apsában. A Szovjetunió idején túlélte a szibériai száműzetést. 35 év kemény munkára ítélték az orosz északon, de 11 után rehabilitálták. Miután visszatért a kolhozban könyvelőként kereste meg az életre valót. Istentiszteleteket tartott vasárnap és ünnepnapokon. De csak otthon. Mivel a szovjet időkben ezt nyíltan nem lehetett megtenni, és az ukrán függetlenség kezdetén az összes egyházat az ortodoxok kapták, és egyszerűen nem volt hely. Most két görögkatolikus egyházunk van: az egyiket román uralja.
“Ah, románok. Dollár, dollár ”- mondták édesanyámnak a kórházban, amikor vakbélgyulladás gyanújával odahozta a lányomat. “Az állam hrivnyákban számolja fel nekem a fizetést ” – válaszolta anyám. Nem tudom, hogy a mi hibánk-e, hogy így tekintenek ránk. De azt hiszem, ezen változtathatunk. Például ne adjunk megvesztegetést, éljónk lelkiismerettel. Ilyen sztereotípia csak a személyes kommunikációban létezik, a munkámban még soha nem volt ilyen. Először is – a profizmus és a vágy, hogy jól végezzük munkánkat.
Románia nem segít a románokon, mint Magyarország a magyarokon. Csernivci régióban van néhány romániai finanszírozás, például a bukaresti városháza iskolát és óvodát épített ott. Tömeges pénzügyi támogatás azonban nincs. Tavaly Románia 1000 lejt adományozott minden egyes romániai ukrán első osztályosnak. Ez körülbelül 250 dollár. Ebből az ösztöndíjból ruhákat, írószereket és egyéb, az iskolához szükséges dolgokat lehetett megvásárolni. Nem tagadjuk meg az ilyen pénzügyi támogatást. De mindezt az államunknak kell elvégeznie. Ukrajnában dolgozunk, adót fizetünk. Nem akarunk különleges bánásmódot, ugyanúgy, mint minden ukrán állampolgár esetében.
Folyamatosan kérdezik, hogy gyermekeinket csak Romániára készítjük fel? A román egyetemeken van program az ukrán származású románok számára: ingyenes oktatás, ösztöndíjak, ha magas a pontszám. Romániában megszerezheti az európai színvonalú diplomát, amely számos lehetőséget nyit meg. Van olyan gyerek, aki jól tette le a vizsgákat, és be tud lépni a költségvetésbe Ukrajnában. De ők Romániát választják. Vannak olyan gyerekek is, akik Ukrajnában maradnak, előnyben részesítve az Ivano-Frankivsk, Lviv, Kijev és más nagyvárosok egyetemeit. A romániai magasabb fizetések ellenére sokan térnek haza az érettségi után. Két felsőfokú végzettségem van: ukrán és román. Úgy döntöttem, hogy Ukrajnában maradok, mert tetszik, amit itt csinálok. Nem tudom, hogy más államban megtalálnám-e magam.
Fiataljaink Ukrajna polgárainak tekintik magukat, felelősnek érzik magukat az országban zajló eseményekért. Elkezdtek szavazni, érdeklődni a falu problémái iránt, kisebb helyi kezdeményezéseket hajtottak végre. Most az aktivisták ujjonganak egy játszótér létrehozásáért.
Kevesen mennek Romániába. A román határ közelében lakunk, elsétálhatunk az ellenőrző ponthoz. Kávézhatunk Romániában és ehetünk süteményt, vagy ott maradhatunk a hétvégére. De az otthonunk Ukrajna. Talán ez a világszerte szétszórt románok sajátossága: nem az államhoz kötik magukat, hanem ahhoz a földhöz, amelyen őseik éltek.
A románokat Ukrajna egyik nemzeti kisebbségének tartják. Községünkben azonban ennek az ellenkezője igaz: az ukránokat nemzeti kisebbségnek lehet nevezni, mert csak 10% -uk van. Solotvino összes többi lakosa román vagy magyar. Ennek ellenére nem volt nemzeti kérdésünk. Jó szomszédokként élünk együtt: vannak iskolák, amelyeknek különböző tannyelvei vannak, az egyházi istentiszteleteket különböző nyelveken tartják. Az ukránok és a románok élete csak szokásokban és ünnepekben különbözik egymástól. Ehelyett sok a közös bennünk. Most a falu hagyománya, hogy együtt ünnepeljük a karácsonyt. A Solotvyno lakói a parkban gyülekeznek, és ukrán és magyar énekeket énekelnek.
Úgy tűnik, hogy a kárpátaljai románok konzervek. Megőrzik mindazokat a hagyományokat, amelyek a nagyszülők számára szóltak. Vagyis táncok, dalok, rituálék, népviselet. A gyerekek most elérik a legújabb trendeket, de a korszerűsített ünnepek nem gyökereztek a románok körében. Van alternatíva a mára népszerű Valentin-napra – a Dragobretre. Az ünnepünknek nagyon régi gyökerei vannak, és jóval Valentin-nap előtt ünnepelték.
Nyelvünk fontos számunkra. Nagymamám tanított románul , mert akkor még nem tanították az iskolában. A lányom az iskolában tanulta az anyanyelvét. Most a szülőknek lehetőségük van megválasztani az iskolát és a tanítási nyelvet, az ukrán nyelvű intézményekre összpontosítanak, mert úgy vélik, hogy ez segít a gyerekeknek a jövőben sikeresen letenni a vizsgákat. Azok a gyerekek azonban, akik románul tanulnak, nem ismerik rosszabbul az ukránt. Így vagy úgy, mindnyájan kétnyelvűek vagyunk, mert az egyik nyelv annak az államnak a nyelve, amelyben élünk, a másik az anyanyelvünk, annak a népnek a nyelve, amelynek részesei vagyunk.
Андріана Поп читає румунською вірш Міхая Емінеску
Карта етнічних груп, які проживають на території Закарпаття
* Статистична інформація взята з даних останнього перепису населення 2001 року
Ezt az anyagot a Közép-európai Stratégiai Intézet bocsátotta rendelkezésre az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) támogatásával. A termék tartalma kizárólag a Közép-európai Stratégiai Intézet felelőssége, és nem feltétlenül tükrözi az USAID vagy az Egyesült Államok kormányának véleményét. A termék egyetlen része sem reprodukálható vagy továbbítható semmilyen formában vagy bármilyen módon, elektronikus, elektronikus, fénymásolási vagy egyéb módon, az eredeti forrás megfelelő hivatkozása nélkül.
Росана Тужанська
Ілюстрації Ольги Тіводор
