Egy olyan orvos, aki 36 éve dolgozik a szakterületen, író, kutató, volt képviselő, a múzeum alapítója. Azt gondolhatjuk, hogy öt különböző emberről beszélünk, de mindez egy személyről szól, Ion Botoshról. Vagy Ivan Mihailovicsról – ahogy néha be szokott mutatkozni.
Néhány évvel ezelőtt Ion megalapította a Kárpátaljai Román Történeti és Néprajzi Múzeumot a Tyachiv megyei Nyzhnia Apsha faluban. Az alapja román hímzésekből, hiteles ruhákból, törölközőkből, háztartási cikkekből, ikonokból, könyvekből, kéziratokból áll. Mindent önállóan gyűjtött, kutatott, elemzett, rendszerezett.
A múzeum tanulmányozása során nemcsak a kiállításokról kérdezték az alapítót, hanem saját történelméről, román életéről, sztereotípiáiról, elvárásairól, reményeiről, arról, hogy mit éltek korábban és mit élnek ma.
– Botoshékelső írásos említése 1373-ból ered. Bushtyn (városi típusú település a Tyachiv körzetben – a szerk.) közelében éltek. Dédapámnak 1822-ben volt születési anyakönyvi kivonata. Tanár volt Nizhnyaya Apsha-ban, aki elsőként végzett. Tanulmányait a seges-marmatiei intézetben végezte. Nagybánya szülöttje volt, és Alsó-Apsában feleségül vette egy pap lányát, és itt maradt. Anyai nagyapámat Szibériába, Magadanba deportálták. 25 évet töltött börtönben, további 5 évet pedig egy táborban. Amikor elvitték, 4 gyerek maradt nélküle. Sztálin halála után rehabilitálták,- meséli Ion úr családjának eredetéről és gyökereiről.
Ő maga Lvivben tanult orvostudományt. 36 évig dolgozott a szakterületen – Khustban, Szolotvinoban és Nyizsnyij Apshában.
– Jól emlékszem a nagyszüleimre, mert egész életem összefüggött velük. Kerek árva voltam – 6 éves koromban édesanyám meghalt, 14 évesen pedig apám. A nagymamák természetesen gazdálkodással, gazdálkodással foglalkoztak, állatállományuk volt – emlékezik Ion. – Gyermekkorom nem volt könnyű – 14 éves koromban először dolgoztam Oroszországban, céklát gyomláltam – Krasznodarban és Rosztovban dolgoztam. Kicsit idősebb koromban odamentem az építkezéshez.
Ion felesége szintén román. A házaspárnak két lánya és egy unokája van. Az idősebb lány az ungvári gazdasági és matematikai karon, a fiatalabb a csernivcii jogi karon végzett. Unokája – a romániai konzervatóriumban tanul. Otthon természetesen mindenki románul beszél. A férfi azt mondja, hogy nincsenek elfelejtett hagyományok, amelyek a nagyszülők korából erednek, mert amit akkor csináltak és énekeltek, azt ma is éneklik. Mindent átadnak a szülők a gyerekeknek.
Múzeum
Az Ion Botosh által létrehozott múzeum valóban lenyűgöző. Nem csak sok értékes kiállítás található, a lényeg az, hogy a tulajdonos milyen körültekintően bánik velük, és mennyire értékeli mindegyikük.
– Nincs kedvenc tárgyam a gyűjteményben. Mindegyik átment a kezemen, feldolgoztam, megtisztítottam, megőriztem őket. Mindent magam csinálok, ezért minden dolog fontos nekem. Mindegyiknek megvan a maga története és még egy bizonyos aurája is – mondja Ion.
És minden azzal kezdődött, hogy az intézet elvégzése után Ion hazatért, és véletlenül megvett egy régi lámpát egy idős nagymamától. Így 1984-ben megjelent az első kiállítás – 1900 körül. A Román Történeti és Néprajzi Múzeum román hímzéssel, ruhákkal, törölközőkkel, háztartási cikkekkel, ikonokkal, régi könyvekkel és kéziratokkal rendelkezik. A család a legtöbbjüket Tyachivban, Rakhivban, Vynohradivban, néhányat pedig Perechynből vásárolt, ahol románok is élnek. Mindent emberektől vásároltak.
Van itt 100 jeles kárpátaljai román arcképe. Információ az elnyomottakról, amelyeket Ion Botosh összegyűjtött, amikor megnyitották a hozzáférést az archívumokhoz. Ugyanakkor a múzeum tulajdonosának románul megjelent könyvei is vannak.
– A legfontosabb könyv nemcsak a románok, hanem mindazok számára, akik valamikor Máramarosban éltek – a Máramaros-vidék oklevelei, amelyeket 1900-ban írtak. Szerző – Magali de Apsha. Itt Máramaros minden falujáról van, – mondja Ion.
“Mindent keresek és magam veszek meg” – mondja a múzeum alapítója. – Még nehezen emlékszem, amikor valaki hozott valamit nekünk. Valójában most nehéz valamit megvásárolni, mert kevés van hátra, az emberek mindent eldobtak, iratokat, holmikat tettek tönkre. A dokumentumok pedig a történelem lenyomatai, és csak egy ésszerű ember értheti meg értéküket.
Ion Botosh körülbelül 20 könyvet írt. Gyakran mondja, hogy még egy egyetemen végzett – annyira részt vesz nemzetközi szimpóziumokon, szemináriumokon, kongresszusokon. Számos külföldi múzeumot látogatott meg, és így tanulmányozta ezt a vállalkozást. Véleménye szerint bármi is történik ebben az életben, a jövő okos, művelt embertől függ.
Ukrajna, Kárpátalja, románok
– Összehasonlítom Kárpátalját egy virágcsokorral, amelyben minden nemzetnek, mint egy virágnak, meg kell legyen a helye. A csokor gyönyörű, ha különböző színű. Örülök, hogy itt élek, és jó, hogy a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos józan eszünk dominál – hangsúlyozza Ion.
A múzeumi dolgozó elmondása szerint valóban meglepődik azon a kérdésen, hogy miért nem ment Romániába.
– Úgy gondolom, hogy a románok az egyik legnagyobb hazafik Ukrajnában. Végül is csaknem 30 éven keresztül szinte egyikük sem hagyta el az országot. Soha nem gondoltam arra, hogy Romániába megyek. Itt vagyok otthon, ez az otthonom. Én is meg az őseim is itt születtünk. Nagyapám Ausztria-Magyarországon született. Két osztályt az osztrák-magyar iskolába járt, két osztályt – románba. Csehszlovákiában nőtt fel, Kárpát-Ukrajnában nősült, a Szovjetunióban nyugdíjba ment és Ukrajnában halt meg. És ez idő alatt soha nem cserélt házat, – meséli Botosh úr.
Ion azt mondja, hogy falusi társaival nem nagyon örül, hogy az újságírók Nyizsnyja Apsát csak nagy birtokkal rendelkező faluként mutatják be, és senkinek nem jut eszébe mélyebben érdeklődni a téma iránt, kérdezni a kultúráról. És meggyőződésem, hogy ilyen dolgok révén jönnek létre a legnagyobb sztereotípiák.
– Úgy tűnik számomra, hogy az emberek nem bánnák, ha jobban megértenék a témákat. Itt jön egy újságíró Kijevből, itt készít rólunk fényképeket, időt töltünk rá, majd megnézzük a történetet a tévében, és megmutatják Nyizsnyája Apsha-t, és a háttérben roma zene szól. Mire való? Egy másik sztereotípia szerint a románok csempészek. Ez abszolút hazugság. Különböző emberek vannak mindenütt és bárhol is van határ – csempészet van – Mexikóban és Amerikában egyaránt. De ez az egyik út. Azt hiszem, dolgoznunk kell – mondja Ion.
***
Véleményem szerint a 21. századi románoknak két problémájuk van. Az első az arányérzet hiánya. Nagyon a pénzszerzésre koncentrálnak, és nem tudnak megállni. A második az oktatás problémája. Iskolai és óvodai. Az emberek nem akarnak tanulni. És ez a két probléma összefügg egymással, mert az emberek sajnos megértik, hogy az oktatás nem fogja őket biztosítani.
Ahhoz, hogy a románok, és nem csak, normálisan élhessenek Ukrajnában, az államnak be kell tartania a nemzetközi és a hazai törvényeket. Teremtsen kedvező feltételeket a nemzeti kisebbségek számára. Mindenkivel jól bánok – ukránokkal, magyarokkal. És ugyanezt várom cserébe. Mindenkinek jól kellene együtt élnie. Menjen el a Szolotvinoi (városi típusú település Tyachiv körzetben – a szerk.) piacra – ott minden nyelvet hallani fog. És mindenki tökéletesen megérti egymást.
Fontos számomra, hogy a kárpátaljai románok megőrizzék szellemüket. Tiszta. Sok vegyes családunk van, de néha azt látom, hogy azok az ukrán nők, akik románokhoz mentek feleségül, nagyobb románokká váltak, mint a mieink. Fontos ismerni saját nyelvet, a kultúrát, a hagyományokat. Amíg az ember megőrzi anyanyelvét, addig ember.
Ezt az anyagot a Közép-európai Stratégiai Intézet bocsátotta rendelkezésre az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) támogatásával. A termék tartalma kizárólag a Közép-európai Stratégiai Intézet felelőssége, és nem feltétlenül tükrözi az USAID vagy az Egyesült Államok kormányának véleményét. A termék egyetlen része sem reprodukálható vagy továbbítható semmilyen formában vagy bármilyen módon, elektronikus, elektronikus, fénymásolási vagy egyéb módon, az eredeti forrás megfelelő hivatkozása nélkül.
Текст: Росана Тужанська
Фото-аудіо: Антон Рижих
