Mintegy 650 állatot regisztráltak a hajléktalanszállók “Barbos” nyilvántartásában. Ez több mint 600 megmentett élet, akik ma melegségben élnek, finom ételeket kapnak és házigazdákat, akik szeretik.
A Barbos egy teljesen önkéntes projekt, amelynek nincs stabil és központosított finanszírozása. Összesen 5-6 olyan lány vesz részt benne, akik rendszeresen gondoskodnak az állatokról, valamint több tucat ember csatlakozik időről időre.
Helytelen azt állítani, hogy ez csak kutyáknak szóló menedékhely. Mert bár körülbelül 70-en élnek itt, nem kevesebb a macska sem. A közelmúltban pedig két ló telepedett le a menedékházban – Katya és Angie, anya és lánya; valamint két kecske.
Egy olyan napon jutottunk el a “Barbosba”, amelyet a lányok maguk is “takarítási napnak” hívnak, így egyszerre 4 önkéntest láthattunk, akik a “barbosik” és a “murchalok” munkájával voltak elfoglalva.
Irinával, egy több száz életet megmentő önkéntessel beszélgetünk a menhely életéről, a napi történetekről, a 911-es mentőszolgálatról, a National Geographic-ról és azokról az állatokról, akik a Barbosban maradnak egy életen át.
Tovább – élő beszéd, valamint fotók és videók, amelyeket érdemes megnézni.
A Barbos menhely az állatok ideiglenes otthona. Jelenleg körülbelül 70 kutya, 60 macska, 2 ló és 2 kecske van.
Az állatok különböző állapotokban érkeznek hozzánk. Túlnyomó többségük hazai. Klasszikus értelemben a kóbor kiscicák, azok, akik egy kóbor macskától születtek, nagyon ritkák – az esetek 1-2% -a. Az összes többi cica, akiket a kukába dobtak. Az embereink nem tudják, mi a sterilizálás, és a középkorban élnek, nem értik, hogy gondoskodnunk kell az általunk elfogadottakról.
Jelenleg 14 kutyatartónk van. Mindegyiket először karanténba helyezik, ahol megkapja az összes szükséges kezelést, oltást, sterilizálást.
Minden velünk élő felnőtt kutyának megvan a maga jelleme és története. Mindenki más állapotban és körülmények között jött hozzánk – volt, akit megvertek, volt, aki feküdt, volt, aki kölyökkutya volt. Vannak itt felnőtt kutyák.
Miért kezdtük ezt el? Miután felvettük az egyik cicát, a másodikat, a harmadikat. Egy napon rájöttünk, hogy nem vihetünk haza minden hajléktalan cicát. Hasonló gondolkodású embereket kezdtünk keresni, szerencsére sokan voltak.
Sok kutya van, amit nem adunk oda. Ezek olyan kutyák, amelyek képtelenek bemenni a családba. Amikor egy állat több mint 2-3 évig menhelyen él, akkor otthonának tekinti. Például a Chucha kutya. Találtunk neki egy jó családot, kiváló feltételeket, de az első este áttörte a madárházat és a garázs ajtaját – és elmenekült. 3 napig ment Baranyntsiból Ungvárra. Petőfi utcán találtuk meg, olyan emberek hívtak minket, akik látták, hogy őt keressük. Chucha karakteres kutya, senkit sem engedett magához, de amikor érte jöttünk, a boldogságnak nem volt határa. Most nincs sok ilyen kutyánk, de 6-7 örökre velünk van.
Egyébként Chucha volt velünk a legtovább. A menhelyet 2015 októberében alapítottuk, és novemberben jutott el hozzánk. Hét kiskutyával vittük el a vízpartról. Puszta talajon szülte őket, amikor már hideg volt. Sok időbe telt rávenni, mert “nem savanyúan” rohant nekünk. Most sem a legjobb kutya. Nem szereti a férfiakat, elkaphatja.
Vannak kutyák, akiknek szocializációra van szükségük, vannak, akiknek speciális igényeik vannak. Megértjük, hogy nem mindenki kész három kutyával vagy babakocsival kutyát venni.
Nem adunk állatokat oltás nélkül, mert az emberek felelőtlenek. Korábban egy állatot figyelmeztetéssel adtunk oda, hogy csak az egyik oltást adták be, a másikat pedig bizonyos idő elteltével kell beadni. Aztán egy hónappal később odajönnek hozzánk és azt mondják, hogy a kutya beteg. Amikor az állatot elviszik, mindenki azt mondja: “Igen, igen, igen, természetesen!”. És amikor hazajönnek, azt mondják: „Ó, mi lesz vele? Ez egy keverék!
Mindennek ellenére több száz boldog történet létezik. A kutyák magazinja elérte a 600-650-et, és a macskák is. Több száz állat talált otthont.
A kutyavétel olyan, mint egy gyermek örökbefogadása, de ezt sajnos nem mindenki érti. Sok ember jön és megy. Megvannak azok a feltételek, amelyek mellett állatokat adunk. Sokak számára ez akadályt jelent. Gyakran jönnek és láncon kérnek kutyát. Ezt a legjobban nem értem! És amikor megkérdezik tőlem, miért nem adunk, nem is tudom, mit válaszoljak. Természetesen megpróbálom elmagyarázni az embereknek, hogy az egész civilizált világban, kivéve Ukrajnát és Oroszországot, senki sem tart láncon kutyákat. Még a szomszédos Magyarországon is, bár nem Amerika, pénzbírsággal büntetik. Nálunk az emberek azt kérdezik: “És hogyan lehet másként kutyát tartani?”.
A lánc rendellenes állapot a kutya életében. Először is, az egészség szempontjából az izomsorvadás, a csontproblémák. Másodszor, hogyan őrzi a kutya az udvart, ha meg van kötve? Erre a kérdésre az emberek azt mondják, hogy ugat. De, valljuk be, ez ostobaság.
Ezért ahhoz, hogy az ember elvegyen egy állatot egy menhelyről, alá kell írnia egy szerződést, amely szerint legalább 21 évesnek kell lennie. Megkérdezzük, kivel, hol és milyen körülmények között él az illető, tudják-e az emberek, akikkel együtt él, hogy kiskutyát hoz haza.
A kutyákat sem ajándékozzuk, mert az állat nem ajándék. Sokan sértődnek meg, én pedig a mackó vásárlását javaslom. A kutyát magának kell megválasztania. Ez nem egy szobor, amelyet áthelyezhet egy másik szekrénybe, ha megunta.
Sajnos mindig tanulsz a hibáidból. Valaha régen adtunk állatokat vásárokon, piacon. Aztán rájöttünk, hogy ez rossz ötlet, mert sajnos ugyanazokat az állatokat találtuk az utcán. Néha még 30 perccel azután is, hogy elvitték őket.
Számomra úgy tűnik, hogy mindenkinek meg kell értenie, hogy üzenetet hordoz ennek a világnak, és ez nem másnak szól, hanem csak önmagának és családjának. És ha egészen normálisnak tartja, hogy néha mi történik velünk, akkor csak sajnálom az ilyen embereket. Ezeknek az embereknek nincs se lelke, se szíve. Nem hiszem, hogy az a személy, aki megérti, hogy ez a világ kapcsolatokból áll, elveheti és egy bekötözött tasakban dobhatja a cicákat a kukába. Ennek az embernek van egy macskája, minden nap megsimogatja és azt mondja: “Murocskám, nesze neked Wiskas” Ez badarság…
A Barbos egy teljesen önkéntes projekt. Csak az embereknek köszönhetően létezik. Mindenkinek saját szerepe van benne. Valaki, mint én, önkéntes, a menhelyre érkezik és gondozza az állatokat. Az emberek gyakran azt gondolják, hogy százan vagyunk itt, de ez nem így van. Általában 5-6 ember vesz részt közvetlenül a helyszínen. Többnyire egyesével jövünk , csak ha nagy takarítás van, akkor jöhet kettő vagy három. De sok olyan ember van, aki másképp segít. Van, aki jóság órákat tart, van, aki angolt tanít, és a pénz egy részét nekünk adja, van, aki kézműves vagy süteményt készít vásárokra. Valaki ételt hoz, orvosunk feláldozza az idejét, és minden eljárást más áron végez állatainkért. Minden segítség fontos. Ezek mind olyan rejtvények, amelyeket össze kell állítani és összehangolni, és akkor minden nagyszerű lesz.
Van, aki hetente egyszer hoz egy zsák ételt, van, aki 2 kg-t, van, aki 3 tasakot. Néhányan eljönnek az állatkereskedésbe, és azt mondják: “Szeretnék venni valamit a barbóknak”. A város összes üzlete tudja, mire van szükségünk (a szerk. – a szükséges termékek és dolgok listája, valamint a kártya adatai megtalálhatók a linken). Így aztán felhívnak minket, és azt mondják, hogy jöjjünk és vegyünk el például egy zsák kutyaeledelt és egy zsák macskatápot.
Az emberek tévesen azt gondolják, hogy a menedék a fő feladatunk. De mindannyian hétköznapi emberek vagyunk, munkával, családdal, személyes élettel. Néha 19: 00-kor felhívnak és megkérnek, hogy jöjjek és vedyem fel az állatot. Én pedig azt mondom: „Kérem, tartsa az állatot holnapig. Most jöttem a menhelyről, ésegyszerűen csak megmosakodni és enni szeretnék. ” És ekkor teljes félreértéssel találkozom, elkezdenek kitalálni lehetőségeket “De mi érted jövünk és elviszünk “stb. De amikor egész nap, kérlek, bocsáss meg, tisztítottad a kakit, akkor este csak le akarsz zuhanyozni és 5 percig nyugodtan ülni.
Мрію, аби настав той день, коли у місті не буде безпритульних собак та котів; аби усі, хто їх викидає, зрозуміли, що так робити не можна. Маю величезну надію, що колись в Україні все ж приймуть закон і усіх таких недалеких та бездушних людей, будуть штрафувати. Кажуть, що тоді 70% тварин потраплять на вулицю. Так, можливо. Я готова півроку розгрібати завали тварин, але, аби після цього це жахіття закінчилося. Якщо людину оштрафують за нестерилізовану кішку на 10 тисяч гривень, то вона зрозуміє, що краще її більше не заводити. Я за те, що, якщо у людини не має коштів на утримання та стерилізацію тварини, то взагалі не треба брати тварину. Якби були податки та штрафи, то й відношення до тварин було б інакше.
Ezt az anyagot a Közép-európai Stratégiai Intézet bocsátotta rendelkezésre az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) támogatásával. A termék tartalma kizárólag a Közép-európai Stratégiai Intézet felelőssége, és nem feltétlenül tükrözi az USAID vagy az Egyesült Államok kormányának véleményét. A termék egyetlen része sem reprodukálható vagy továbbítható semmilyen formában vagy bármilyen módon, elektronikus, elektronikus, fénymásolási vagy egyéb módon, az eredeti forrás megfelelő hivatkozása nélkül.
Росана Тужанська
Антон Рижих
