Sándor, Sanyi, Sanyika, Sanci – ezek azok a nevek, amelyeken szólítják hősünket. Egyáltalán nem zavarják ezek a megnevezések. A személyi igazolványában azonban a következő szerepel: kiadva Popovics Sándor Sándoré nevére.
Sanyi – ügyvéd, a munkácsi ügyészség egykori ügyésze. A Beregszászi járásban született, Nagybégányban, magyar ajkú családban. Ukrán tannyelvű iskolában, illetve felsőfokú tanintézményben tanult. „Jeles” osztályzattal végzett a Harkivi Jaroszlav Mudrij Nemzeti Egyetemen.
Első hallásra nagyon könnyűnek és logikusnak tűnik minden. Ám ez az út tele volt fontos választásokkal, az ukrán nyelv tanulásával, szakirodalom fölötti munkával, a helyes kiejtés kimunkálása fölött elvégzett munkával, illetve a hivatás kiválasztásával is.
A nyelvről a családban
– Mesélj légy szíves a családodról, mindenki magyar?
– Édesanyám oldaláról igen, édesapáméról pedig magyar és ukrán. Édesapám Dédában született, ahol a nagyapám traktorista volt, nagymamám pedig könyvtárosként dolgozott Gorondon (Munkácsi járás). Ő – ukrán.
– Hol ismerkedtek meg a szüleid?
– Dédában egy ünnepségen.
– Milyen nyelven beszélgettek egymás között?
– Magyarul. Édesapám jól beszélte ezt a nyelvet, mivel a családban ukránul és magyarul is beszéltek. A nyarakat gyakran töltötte a Munkácsi járásban ukrán nyelvi közegben.
– Édesanyád mikor tanult ukránul?
– Édesanyám a beregszászi egészségügyi szakközépiskolában szerzett diplomát, ahol tanulmányai során oroszul és ukránul is tanult. A későbbiekben a dédai rendelőben dolgozott, ahol három nyelven beszélt.
– Édesapád is ukrán felsőfokú végzettséggel rendelkezik?
– Természetesen. Édesapám Ivano-Frankivszkban a geológiai szakon tanult, a katonai szolgálat után pedig a rendőrségnél kezdett dolgozni, valamint párhuzamosan, Harkivban a jogi karon tanult. 2003 – ban nyugdíjba vonult és ügyvédi irodát nyitott Beregszászban. Az ügyfelei – ukrán és magyar ajkúak egyaránt, így a munkahelyén folyamatosan két nyelven beszél.
– Van egy nővéred, aki szintén jól beszéli mind a két nyelvet és ő is ukrán felsőfokú tanintézményben végzett. Volt-e dilemma családon belül arról, hogy melyik iskolában tanuljatok és milyen nyelven beszéljetek?
– Első három osztályt a nővérem a nagybégányi a magyar iskolában végezte el. Ezek után a szüleim átvezették a beregszászi ukrán tannyelvű iskolába. Mivel három év a köztünk lévő korkülönbség, ezért én már abba az iskolába mentem tanulni, ahol ő már tanult. Akkoriban semmit nem tudtam ukránul, azon kívül, hogy „Sándornk hívnak, nagybégányi vagyok.” Egy hatéves gyereknek nehéz végigülni az órákat, amelyekből egy szót sem ért. Gyakran elaludtam. A tanár nem beszélt magyarul, az osztályban pedig 4-5 olyan magyarajkú gyerek volt, amelyik le tudta nekem fordítani, hogy mit mondd a tanár, neki pedig, hogy mit mondok én.
Szokványos jelent volt nálunk midennap a következő: édesapám késő este ér haza munkából, volt, hogy éjszaka egy órakor, mi pedig édesanyámmal órák óta próbálunk megoldani valami egyszerű feladatot az alanyról és állítmányról.
A tanulsáról és a végzettségről
– A szüleitek tudatosan döntöttek az ukrán nyelvű tanulásotok mellett?
– Természetesen! A szüleink nagyon jól tudták, hogy az ukrán nyelv ismerete és elsajátítása nélkül, nagyon nehezen tudjuk majd szakmailag érvényesíténi önmagunkat. Sok olyan ismerős történetét kísérték figyelemmel, akiknek a gyermekei nem tudták a nyelvet. Nem egyszerű feljődni és megvalósítani önmagad egy olyan országban, amelyiknek nem beszéled a nyelvét. Az emberek döntő többsége fizikailag dolgozik, pédául az építőiparban, vagy csak bizonyos helyeken az egyetemeken. A harmadik lehetőség – emigrálás Magyarországra.
Amikor felsőfokú tnintézményt választottam, ez nem csupán az ukrán és a magyar nyelv közötti választás volt. Ez a további élet, karrier és a jövő választása is volt.
– Beszéltetek-e valaha arról a családban, hogy külföldön kellene élned és tanulnod?
– Természetesen! Beszélni sok mindenről lehet, ám a döntést meghozni nem egyszerű. A saját gyermek elengedése külföldre, nagyon nehéz érzelmileg. Mindemellett, egy plusz anyagi teher, amelyre fel kell keszülni. Bármi is volt, 17 évesen a matematika és a jogi ismeretek közül az utóbbit választottam, és tudtam, hogy csak Harkivba szeretnék felvételt nyerni, ami sikerült is, mégpedig az államilag támogatott szakra.
Úgy tűnhet, hogy Európában minden sokkal jobb, mint Ukrajnában, pedig ez nem így van. Ismerőseink és rokonaink is gyakran számolnak be nehézségekről a szakmaválasztás és a karrier kapcsán.
– Milyen nyelven gondolkodsz?
– A helyzettől függ. Ha munkáról va szó, csak ukránul. Jobban formálom a gondolataimat, könnyebben fejezem ki magam, illetve helyesebben is magyarázok. Ha azonban mindennapi dolgokról van szó, magyarul gondolkodom.
– A nővéred is Harkivban tanult?
– Nem. Az Ungvári Nemzeti Egyetem jogi karán végzett. A nyugdíjalapnál dolgozik Beregszászban, magyarokkal és ukránokkal egyaránt.
– Milyen nyelven beszélgettek a családban?
– A feleségem ukrán, de rendelkezik magyar gyökerekkel. De a családjában soha nem beszéltek magyarul. Az esküvőnk után Nagybégányban éltünk, a feleségem elég gyorsan megtanulta a magyar nyelvet. Néhány hónapig nyelvi tanfolyamon vett részt Munkácson, hogy elsájatítsa az nyelvtani alapfogalmakat. Továbbá azonban a mindennapokban sajatította el a nyelvet. Mindent megért magyarul és be tud kapcsolódni egy alapvető beszélgetésbe.
Amikor másfél évvel ezelőtt megszületett a kislányunk, azonnal úgy döntöttünk, hogy mindkét nyelven beszélünk majd vele. Jelenleg az ukránt és a magyart egyaránt ismétli utánunk.
– Amikor Magyarországra érkezel, otthon érzed magad?
– Nem teljesen. Olyan embernek érzem magam, aki Magyarországon beszéli azt a nyelvet, amelyiket az ott élő emberek is. De itthon csak itt vagyok. Különböző országokban, különböző életet élünk különféle érdeklődéssel, könyvekkel, filmekkel – ami érződik kommunikációban természetesen. Én például nem követem figyelemmel a magyar híreket, ugyanis nem értem a magyarok problémait Magyaroszágon, nem tudom hogyan állnak hozzá néhány országon belüli problémához.
– Harkivban „nappali” tagozaton tanultál, így volt lehetőséged élni Ukrajna másik szegletében is. Hasonlítanak a kárpátaljaiak és a harkiviak valamiben?
– Mindannyian mások vagyunk. Poltava lakosai különböznek Szumi lakosaitól, a kárpátaljaiak a harkiviaktól, a kijeviek pedig az odesszaiktól. Ez normális. Sőt klassz. Mindenki különleges, ezért is vagyunk érdekesek egymásnak. Ez nem csak nyelvről és a nyelvjárásról, hanem az elsősorban a mentalitásról is szól. De nagyon fontos, hogy ne osszanak bennünket Keletre és Nyugatra. Csak ekkor lesz egyséseges országunk. Különbözőek vagyunk, de egységünkben és különlegességünkben van az erőnk.
– Azt mondod, hogy kezdetben az ukrán nyelvvel nem volt egyszerű, mégis „jelesre” fejezted be az egyetemet. Ez a célod volt, vagy csupán bónusz a szorgalmas tanulásért?
– Amikor 2013-ban befejeztem a Jaroszlav Mudrij Nemzeti Jogi Egyetemet, akkor még Akadémiának nevezték. A jelességről annyit, hogy mindig is szerettem tanulni és sokat tanultam. Az elején valóban nehéz volt. A kezdetekben még akcentusom volt, ami nem mindegyik tanárnak tetszett. De végül is elértem, amit szerettem volna.
– Amikor elhangzott a Sándor név, nem tartottak külföldinek?
– Összességében nem. Jól kezelem, amikor magyarul Sándornak, ukránul pedig Szaskonak szólítanak. Érdeklődtek honnan származom, de ahogyan meghallották a Kárpátalja választ, nem kérdezősködtek.
Szakmaválasztás és karrier
– Tanulmányid befejezése után hazatértél. Hol kezdtél dolgozni?
– A munkácsi ügyészséghez irányítottak. A felépítés itt nagyon egyszerű: vezetők, azok helyettesei és az ügyészek. A munkaköri feladatok megoszlanak, ám a fő irányzat megegyezik: az állam képviselete bírósági ügyekben. Büntető eljárásokkal majdnem mindenki dolgozhatott. 8 éven át dolgoztam az ügyészségnél.
– És utána?
– Úgy döntöttem, hogy folytatom édesapám magánügyvédi praxisát Beregszászban.
– Mi az, ami a legjobban tetszik neked az ukránokban?
– A legjobban talán az tetszik, hogy barátságosak, munkaszeretőek, a problémák megoldására különböző módokat találnak, valamint, hogy nem képmutatóak.
– Hogyan emlékszel vissza a ukrán nyelv tanulására? Mi volt számodra nehéz és mi volt könnyű, voltak-e sajátságos módszereid?
– Különleges módszerkkel nem rendelkeztem. Nehéz volt megtanulni a nemek használatát, ugyanis a magyar nyelvben ez alapvető. Hosszú ideig tartott a hangsúlyok megtanulása is, mivel a magyar nyelvben ez is teljesen máshogyan van.
– Mennyire fontos beszélni azon ország nyelvét, amelyikben élsz?
– A válaszoma a következőképpen hangzik:” Mennyire fontos, hogy legyen nálad pénz, ha a boltba mégy?”. Ukrajnában élve nem beszélni az ukrán nyelvet –ez tiszteletlenség magaddal és a téged körülvevőkkel szemben.
– Érzed-e azt, hogy több lehetőség nyílik meg előtted annak köszönhetően, hogy több nyelven is beszélsz?
Természetesen! Az általam végzett munkakörben, a két nyelv ismerete kétszeresére növeli a lehetséges ügyfelek számát. Nincs szükségük arra, hogy forditót keressenek. Együtt tudok dolgozni az ügyfelekkel, mint Budapestről, úgy Kijevből is.
Popovics Sándor elmondása alapján, amikor ukrán tannyelvű iskolában kezdett tanulni, nem beszélve az ukrán nyelvet, az oktatási rendszer semmiféle olyan integrációs folyamattal nem rendelkezett, amelyik elősegítette volna a tanuló számára a beilleszkedést az új nyelvi közegbe. Ilyenkor amit tehet egy ilyen tanuló, hogy önállóan keresi a kommunikációs módokat a többi tanulóval és a tanárokkal.
Az „Együtt tanulunk” oktátási proekt nyelvi kérdésekkel foglalkozó tanácsadója Igor Hvorosztjan elmondta nekünk, hogyan van felépítve ez a folyamat most, valamint miben különbözik az előző évek módszereitől:” A nyelvtanulás hatékonyabb, ha az oktatási folyamat beszédfeladatokra épül, nem pedig a nyelv részeire. Olyankora mint a nyelvtani struktúrák, lexikai témák vagy a nyelvi funkciók. A nyelvtanulást integrálni lehet fontos társadalmi célfeladatokkal illetve konkrét problémák megoldásával a mindennapi életben. Így pédául a „Bombasztikus ukrán” nevet viselő segédanyagunkban, az ukrán nyelvet úgy javasoljuk tanulni, hogy közben a következő témákat vizsgáljuk „Kommunikáció. Blogbejegyzések ”, „Természetvédelem. A szemétválogatás”. Olyan feladatokat végeznek el, amelyeket egyedül választottak ki, illetve tartalmi megbeszélést igényelnek. Ez hatékony, mivel a komunikatív feladatok arra késztetnek, hogy értsük meg a tevékenységünk célját, valamint az erőfeszítéseket, amelyek arra irányulnak, hogy megértsünk másokat.” – meséli Igor Hvorosztjan.
Ez az anyag az Európai Únió illetve Finnország Külügyminisztériumának anyagi támogatásával készült el. A cikk tartalma csakis a kiadó felelőssége és nem feltétlenül tükrözi az Európai Únió, illetve Finnország Külügyminisztériumának nézeteit.
Rosana Tuzhanska, Varosh
