Kárpátalja egyedülálló multinacionalitása a XX. Században a Külföldiek lencséiben

Miért fontos tudni erről

Ebben az anyagban számos archív fénykép található. Sokukat először  teszik közzé Ukrajnában, bár ezek Kárpátaljáról, hazánk legnyugatibb régiójáról készült fotók.

Természetesen ezek a fotók önmagukban vonzók és érdekfeszítőek, de nagyon mély jelentést is rejtenek magukban – Kárpátalja egyedülálló multinacionális jellegét, hatalmas eklektikáját mindenben – az élettől és a gasztronómiától a szokásokig és az önkormányzásig.

Eddig sokak számára elsősorban ez, és nem csak az ásványvizek vagy a termálvizek, nem a hegyek vagy a jó bor a Kárpátalja meghatározó vonása, identitása.

Ez az egység a sokféleségben, amelyet például az Európai Unió az elmúlt fél évszázadban megpróbált ápolni, jóval korábban jött létre Kárpátalján, és mind a mai napig megmaradt, méghozzá nagyon természetesen, és talán még véletlenül is.

Hogyan is lehetséges ez, és mi biztosítja a „kárpátaljai mozaik” harmóniáját legalább a múlt században?

Nehéz megmondani, hogy ezt a rejtélyt megoldotta-e már valaki, de sok kísérlet történt. És ebben az összefüggésben a kutatás szempontjából a legértékesebb a két világháború közötti időszak – 1919-1939.

Miért éppen ez az időszak?

Egyrészt ez az idő a tömeges migráció előtt, amikor az első világháború „hegei” ellenére Kárpátalja megőrizte földrajzi egységét, mint Kárpátaljai Rusz nevű régió, és ami a legfontosabb, az etnikai hitelességet és a „sérthetetlenséget”.

Másrészt a régiónak az autonómia jogaiba való felvétele az atipikusan demokratikus, mint annak idején Csehszlovákia nem csak lehetővé tette Kárpátaljának, hogy megőrizze ezt a hitelességet, hogy elkerülje az erőszakos asszimiláció gyakorlatait vagy az éhínségeket, amelyeket  a mai Ukrajna tübbi területe élt át ugyanabban a történelmi periódusban, 1921–23 és 1932–33 között, hanem hogy tanulmányi tárgygá, expedíciós útvonallá és mágnessé váljon a kutatók számára. Más szavakkal,  kinccsé, amelyet keresnek. Titokká, amelyet megpróbálnak ha nem is feltárni, de legalább tudni.

1919-től kezdve a cseh kutatók Kárpátaljára utaztak teljesen pragmatikus okokból: az új államnak, Csehszlovákiának ismeretekre volt szüksége önmagáról, beleértve az eddig ismeretlen, bár szomszédos területeket, amelyek a Kárpátaljai Rusz határaiban  egyesültek.

Így egy évszázaddal ezelőtt ez a régió több száz tisztviselő, katona, orvos, néprajzkutató, építész és tanár, különösen a csehek számára vált szakmai célállomássá, akiknek segíteniük kellett abban, hogy az új állam egyenrangú részévé váljon.

Rendkívül fontos megérteni, hogy a cseh kutatók akkoriban Kárpátalja helyi lakosok számára, egyrészt polgártársak, másrészt – valójában külföldiek voltak. Ezért elfogulatlan tekintettel nézték a régiót. És mégis – technikai eszközökkel tanulmányozták – kamerák és filmkamerák, amelyek akkoriban újdonságot jelentettek. És ami a legfontosabb – az akkori kutatás elsősorban az emberekre, életmódjukra, szokásaikra, hagyományaikra összpontosított.

Amali Kozhminova, a cseh szakmai tanár és író, néprajzkutató, népi hímzéskutató 1919 októberében az elsők között érkezett a modern Kárpátaljára iskolai felügyelőként és munkatársaként.

Távoli falvakba látogatva népi kultúrát, mesterségeket, családi hagyományokat, rituálékat tanulmányozott, és hitelességük lenyűgözte őket. Kozhminova részletesen tanulmányozta mind az ünnepi szertartásokat, elsősorban az esküvőket, mind a gyász pillanatokat, beleértve a temetést is. A kutató  fényképezőgépet használva, ami  abban az időben meglepő volt a helyiek számára  temetési szertartásokat rögzit,  ahol az elhunytat  egy másik világba kisérik (szánkón), kutatási könyveket ír, például „Kárpátaljai Rusz. Az emberek munkája és élete kultúra, gazdaság és néprajz szempontjából”. Majd a kárpátaljai kézművesek kézművessége, különösen a különböző régiók hímzése, bűvölte el, és Amalie Kozhminova többször is népművészeti kiállításokat tart a Cseh Köztársaságban, ezzel megnyitva Kárpátalját a világ előtt.

A cseh tisztviselők, Rudolf Gulka és Florian Zapletal is felbecsülhetetlen örökséget hagytak nekünk a Kárpátaljai Ruszról folytatott kutatásban. Saját szakmai küldetéseik ellenére sikerült megörökíteniük a különböző nemzetiségek mindennapi életének jeleneteit, munkájukat, szakmájukat, ünnepeiket és szertartásaikat, portrékat és figurák népviseletben művészet.

Hihetetlen teret fedeztek fel a régió multikulturalizmusának tanulmányozására, amelyben a sors véletlenül elhozza őket, ezek a cseh kutatók Kárpátalja legtávolabbi helyeire utaznak, amelyek megőrizték eredeti identitásukat – a Jasinja hutsuljaitól a Velykobereznyanshchyna Lemkosig.

Az 1919-1939 közötti időszak azért is fontos, mert akkor Kárpátalját nemcsak Csehország, hanem az USA, Németország, Nagy-Britannia kutatói is érdekelték. Közép-Európa multinacionális régiójának mozaikja.

Mit érnek a Roman Vyshnyak által készített szúrós fotók a zsidókról? Ezek a fotók nemcsak Kárpátalja, hanem  az egész Kelet-Európa és általában a világ részére is egyedülállóak. Az 1930-as évek végén, a második világháború kezdetéhez közel, Kárpátaljai Ruszba látogatva olyan életmódot tudott rögzíteni, amely hamarosan szinte teljesen elpusztítja a holokausztot. Fotóin – olyan zsidók, akik magyarok, németek, románok, szlovákok, csehek, ukránok, romák mellett éltek, gyakran az akkori Kárpátalja településeinek lakóinak egyharmadát vagy akár többet is alkották. Itt  gyerekek is, bölcs idős emberek is, kereskedők és diákok is vannak, akik a rabbikkal az ősi könyveket lapozgatják  … Nehéz ilyen képeket nézni, tudván ezeknek az embereknek a jövőbeli sorsáról a konctáborokban.

Ugyanakkor meglepődünk azon, hogy mit kereset a kárpátaljai Ruszban a cseh Jaromir Funke, az európai avantgárd fotózás egyik vezető képviselője, Bauhaus-kutató (építészmérnök és várostervező szakos),melynek fotóin nyomot hagyott mint a kubizmus és a szürrealizmus. Gyűjteményei között vannak olyan fényképek, amelyeket ciklusokban ötvöznek fényes népviseletű huculusok, vagy a kolochavai felvidéki romák –  Mykola Shugai oprisko faluja.

És mi vonzhatja ebbe a régióba a bájos és bátor amerikai Margaret Burke-White-ot, a LIFE magazin világhírű fotóriporterét? A Kárpátaljai Ruszról készített fotói senkit sem hagynak közömbösnek. Ez igazi varázslat és készség. A második világháború előtt körzetünket körbejárva megmutatta a nyugati világnak az etnikai csoport sokszínűségét az akkori Kárpátalja városainak és falvainak utcáin. Sikerült lefényképeznie az ungvári zsidó roma családokat, az úgynevezett „regionális bíróságot”, az ungvári zsidókat,  energiával megtelt piac életét. Színes lakosokat is megörökít Khustból és Izky faluból, amely ma Kárpátaljai hátország,  akkoriban pedig a lengyel határ volt.

Jirzsi Kral cseh antropogeográfus és Hans Guildenbrand, a National Geographic híres német fotográfusának ötvözésével végzett kísérletek eredményeit megvizsgálva megérthetjük, mi vonzotta őket a titokzatos földhöz – Kárpátaljai Ruszhoz,a  színes lakóival. Az első jelentős mennyiségű irodalmat jelentet meg a Kárpát-tudomány különböző területeiről érkező csehek számára, mindent építészeti emlékek színes fényképeivel támogatva, a helyi lakosság egyfajta elfoglaltságával. A második, amely a kiadvány megbízásából Kelet-Európán átutazik, a kultusz „National Geographic” magazin világfotóit mutatja be, színesben metszve a kárpátaljai huculok életét és színes életét, a volovet típusait, az ungvári és mukachevói piacokon folytatott kereskedelmet.

Az angol Michael Vinch üzleti útjának köszönhetően láthatjuk Kárpát-Ukrajna felemelkedését és tragédiáját. Fontos az „Egynapos állapot: egy angol szemtanú vallomása a kárpát-ukrajnai eseményekről” című könyve, amelyben a politikai és történelmi gondolatok összefonódnak a kárpátaljaiak életének, mindennapjainak és ünnepeinek gazdag helytörténeti leírásával, akik egy nagyon rövid idő múlva egy másik országban ébrednek fell, nem is utazva külföldre…

Tekintettel arra, hogy az objektívnek nemcsak fényképezőgépe, hanem filmkamerája is van,  a legeredetibb filmnek köszönhetően, amelyet Vladislav Vanchura cseh rendező, Kárpátaljai Verhovyna hegyei között készített a legendás Ivan Olbracht társaságában, láthatjuk Mizshirya reális életét. A „Hűtlen Mária” című film élénken bemutatja a legfelsőbb szintű munkaerőt, a zsidóságot, az erdő tutajozását, a faházak építését, összefonódva egy szerelmi történettel – művészi és dokumentumfilmben az elveszett világról, természettel a háttérben.

Abban az időben ezek a fotók és tanulmányok felhívták a figyelmet Kárpátaljára a világ különböző részein, sőt, feltárták ezt a régiót Európa központjában, ahogyan  egykor a kontinensek tárultak fel. Akkor is, és most is ezek a tanulmányok nem csupán az egzotika vagy az utópia leírásainak lenyűgöző archívuma, hanem egy vitathatatlan bizonyíték arra, hogy egy kis régióban békésen élhetnek és dolgozhatnak teljesen különböző nemzetiségű, vallású, kultúrájú, nyelvű, világnézeti emberek.

A modern Kárpátalja és egész Ukrajna számára ez iannak is a bizonyítéka, hogy bármilyen különbség nem a gyengeség vagy konfliktusforrása lehet és kell hogy legyen, hanem a fejlődéshez szükséges erő és energia, a tolerancia és az egység a sokféleségben.

Саме про це ми плануємо дискутувати протягом 2-х днів форуму Re:Open Zakarpattia 7-8 листопада.

By Mykhaylo Markovych, exclusively for Varosh

This project is carried out with the support of the USA Agency on international development (USAID), 2013-2020. Varosh is an online journal about Transcarpathia. Reprinting and using of the content published at varosh.com.ua is allowed under the condition of an open hyperlink within the first or second passage.